Keddtől három napon át ismét lehet szilveszteri tűzijátékot vásárolni a nagyobb áruházak parkolóiban kijelölt konténerekben. Felhasználni viszont csak 12 órán keresztül lehet a termékeket: az elmúlt évekhez hasonlóan december 31-én este hat óra és másnap reggel hat óra között – mondta az RTL Híradónak Povázsai Sándor, az ORFK Rendészeti Osztályának vezetője. A fel nem használt tűzijátékokat öt napon belül le kell adni valamelyik forgalmazónál, ám erre az elmúlt években alig volt példa.
A petárdázás idén is tilos, ennek ellenére pénzügyőrség az elmúlt néhány napban is már petárdák tízezreit foglalta le különböző piacokon. “Nem feltétlenül a piaci standokon kell az ellenőrzéseket folytatnunk, hiszen a nagy mennyiségű eszközöket, petárdákat inkább raktárakban, depókban őrzik, és utólag töltik fel a standokat” – mondta az RTL Híradónak Sipos Jenő, a VPOP szóvivője. Akit mégis petárdázáson kapnak, az akár 100 ezer forintos bírságot is kaphat. Tavaly a rendőrség csaknem négymillió forintnyi büntetést szabott ki ilyen esetekben.
A robbanószerkezetek egyébként évente 8-10 súlyos balesetet okoznak, így a mentők idén is megerősített készültséggel várják az év utolsó éjszakáját. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint azonban ez csak a jéghegy csúcsa, és ennél jóval több apróbb baleset történik, ahova a mentőket nem riasztják, de a sérült a baleseti ambulancián köt ki.
AJÁNLOTT LINK:
Egy napig szabad a durrogtatás (RTL Klub)