Kémtollat talált irodájában Forján Zsolt, Csenger fideszes polgármestere – írja a Szabolcs Online. A portálon olvasható cikk szerint a település vezetője íróasztalánál ülve éppen a leveleit olvasta, miközben irodájában szakemberek a riasztó rendszer karbantartását végezték. Az asztaltól felállva egy véletlen mozdulattal leverte a feje fölött lévő, szalmafonatból készült díszt, amelyben egy tárgyat pillantott meg.
“A riasztó rendszer karbantartását végző biztonsági szakemberek azonosították a tárgyat, s amikor azt mondták, hogy ez egy kémtoll, azonnal értesítettem a rendőrséget” – mondta a Szabolcs Online-nak Forján Zsolt. A rendőrök a helyszínre érve megerősítették: ez egy olyan szerkezet, amely kép és hang továbbítására egyaránt alkalmas, s lefoglalták a James Bond filmekbe illő eszközt.
A berendezés feltehetően hangra kapcsolt be, rádiófrekvencián sugározta a jelet, akár száz méteres hatótávolsággal. A fideszes polgármester elmondta: tiszta lelkiismerettel fekszik le, hisz nincs az életében és a munkájában olyan dolog, amit a nyilvánosság ne tudhatna. Hozzátette: csupán azokat az embereket sajnálja, akik megtisztelték bizalmukkal, problémájukkal hozzá fordultak.
Az ügyben a rendőrség nyomozást indított, melyben többek közt azt vizsgálják, hogyan és mikor kerülhetett a polgármester szobájába a szerkezet, van-e több ilyen készülék az épületben, valamint ki és milyen céllal tette azt oda – olvasható a szon.hu-n.
AJÁNLOTT LINK:
Kémtollat talált a csengeri polgármester (Szabolcs Online)