Gazdaság

Csatlakozási szerződést köt az EU-val Románia és Bulgária

Hétfőn Luxembourgban írja alá Bulgária és Románia csatlakozási szerződését az Európai Unióval. Mindkét ország várhatóan 2007. január 1-jén meg is kezdi működését teljes jogú tagként a nemzetközi szervezetben.

Máris tudni lehet azt is, hogy itt sem áll meg a bővítés és az EU várhatóan hamarosan megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Horvátországgal, illetve más balkáni államoknak is van esélyük belátható időn belül csatlakozni. A távolabbi tagság kilátását erősíti meg az EU időről időre Törökországgal kapcsolatban.

Bulgária és Románia esetében a csatlakozási szerződésében megtalálható az a záradék, amely szerint teljes jogú tagságuk kezdete egy évvel elhalasztható, ha az EU úgy ítéli meg, hogy a belépésig hátralévő időben felkészülésük megtorpan. Ezt azonban az EU csak valóban legvégső eszközként kívánja alkalmazni.

Újdonság, hogy az Európai Parlamentnek is beleszólása lesz a felkészülési folyamat ellenőrzésébe, és javasolhatja akár a halasztó záradék életbe léptetését is. A képviselők elsősorban a korrupció és a bűnözés elleni harcban, a környezetvédelemben, a közigazgatási és igazságügyi reformok területén, az állami támogatások leépítésében, illetve a kisebbségek ügyében szeretnének még jelentős előrelépést látni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik