Gazdaság

ADÓREFORM A HÁZBAN

A társasági és a fogyasztási adó területén várható alapvető, rendszerbeli módosítás a következő adóévre – ezt a prognózist tartalmazzák a Pénzügyminisztérium politikai és szakmai vezetőinek az utóbbi hetekben tett nyilatkozatai. A módosítások konkrét elemeiről egyelőre ellentmondásos információk szivárogtak ki.

A szaktárca előrelátóan óvakodik attól, hogy akár fél évig elhúzódó adóvitába keveredjék a politikai döntéshozókkal. Részben ennek az óvatosságnak tudható be, hogy a PM az első féléves jogalkotási programba nem is foglalta bele az alapvető adónemek törvényeit. Arról sem szabad természetesen megfeledkezni, hogy az adótörvények sorsa törvényhozási tekintetben osztja az állami költségvetési törvény sorsát: vélhetőleg az év utolsó harmadában tárgyalja őket a Ház, csekély időbeli eltéréssel.

A közterhek közül tavasszal a társadalombiztosítási járulékrendszer kerül a viták homlokterébe. A kormány azt tervezi, hogy áprilisban nyilvánosságra hozza – beterjeszti a törvényhozásnak – a járulékfizetés új tervezetét. Az addig hátralévő két hónapban dőlhet el a küzdelem a PM és a Népjóléti Minisztérium között az úgynevezett egészségbiztosítási adó bevezetéséről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik