(Figyelő 1996/4. szám)
Megítélésem szerint keveset foglalkoztak az M3-as autópálya továbbépítésével a költségvetési többletbevétel felhasználásáról szóló cikkükben. Azt hiányoltam, hogy bemutassák olyan üzletemberek terveit, akik esetleg éppen a nehéz közlekedési feltételek miatt fordultak vissza borsodi befektetési útjukról.
Én magam négy olyan élelmiszer-feldolgozásra készült üzleti terv kidolgozásában vettem részt, amelyek azért estek kútba, mert a költségek felére-hatvan százalékára külföldi partnerre számítottunk, de hiába. Azt egyik esetben sem kérdőjelezte meg senki, hogy jó üzletre van kilátás. Elsősorban zöldségféléket lehetett volna termeltetni Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, s talán még Szabolcsban is.
Jó felvásárló hálózatot lehetett volna kialakítani. A feldolgozásra váró nyersanyag beszállítása talán még nem is okozott volna gondot, mert a beszállítók ezt a költséget is vállalták volna a biztos üzlet tudatában. Nem lett volna gond a munkaerővel sem, mert a működésre tervezett technológia kemény feltételeket tartalmazott, de nem lett volna megtanulhatatlan vagy bonyolult. Rövid oktatással összesen 550-660 ember számára lehetett volna munkát adni a kisebb feldolgozókban. Még az üzemek területét sem lett volna nehéz megszerezni. Néhány önkormányzatnál már rájöttek arra, hogy nem is kellene feltétlenül eladniuk a szóban forgó telkeket, hanem azokkal be is társulhatnak a vállalatokba.
Végül is rendre felsültünk az üzletekkel, mert az idecsalogatott külföldiek legfeljebb egyszer fogadták el, hogy vonattal tegyék meg az utat Budapest és Miskolc között. De amikor gépkocsival utaztak, már a kiszállásuk pillanatában morogtak a Gyöngyös utáni képtelen út miatt. Ilyen hangulatban eleve lehetetlen jó ízű beszélgetést folytatni. Az üzletemberek fejében egyfolytában a közúti szállítások hosszú ideje, a fölöslegesen növelt költségek jártak. Egy esetben még a légi szállítás – már a késztermék elszállítása – lehetősége is felmerült. Ahogy számolgattuk, egy ilyen megoldásnak majdnem akkora lenne a fajlagos költsége, mintha utat építenénk magunknak… Ezt a megjegyzést persze nem komolynak szántam. A mi példánk mindenesetre tökéletesen mutatja, hogy a korszerű közúti közlekedési feltételek nélkül egyszerűen értelmetlen a régió leszakadásának megállításáról vagy egyenesen a felzárkózásáról beszélni.
Ez olyan feladat, amit akkor is teljesíteni kellene, ha az állam most éppen nem jutott volna hozzá olyan nagy privatizációs bevételhez, mint amiről az illetékesek nyilatkoznak. A pénz felhasználásakor nem kellene elfeledkezni arról, hogy az olyan vagyonból származik, amihez a mi környékünkön élő emberek adópénzei is hozzájárultak.
