Belföld

A kisvárdai színházi fesztiválra látogatott Sólyom László

A marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadását tekintette meg Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiválján szombaton.

Az államfőt a Művészetek Házában Oláh Albert, a szabolcsi város polgármestere fogadta, aki beszámolt a rendezvény történetéről, majd Sólyom László a fesztivál zsűrijével találkozott.

A köztársasági elnök ezután a Tessék, poftiti! – 20/20 előadást tekintette meg, amelynek története az 1990. március 19-én és 20-án Marosvásárhelyen lezajlott etnikai zavargások eseményeit dolgozza fel. A Gianina Carbunariu rendezésében színpadra állított “anti-történelmi” dráma a román-magyar társadalmi együttélést, a kétnyelvűséget és az ezekből adódó konfliktusokat, konkrétan a marosvásárhelyi összecsapást próbálja a színház eszközeivel bemutatni.

Elővehető színdarab híján a Yorick Stúdió csapata magát a várost, azaz Marosvásárhelyt “kérte fel” társszerzőnek: több mint ötven, az eseményekben részt vevő, vagy azok hatását közvetve megélő vásárhelyi személyes elbeszélése adta a kiindulópontját a drámának. A mű címe, a 20/20 egyszerre jelöli a tragikus dátumot, az azóta eltelt húsz évet, valamint a szemészetben ez a szám jelenti a látásélességet. Az előadás egyben arra is próbál rávilágítani, hogy hiányzik az a nézőpont, amelyből a “fekete március” felelősségteljesen átlátható, feldolgozható és értelmezhető volna. A marosvásárhelyi színészek szerint láttatni kell a témát, hogy később beszélhessenek róla románul, magyarul – vagyis az anyanyelven.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik