Foci

Az MLSZ bocsánatot kért a megvert drukkerektől

A szövetség elnöksége infrastrukturális hiányosságokat tapasztalt a Moldova elleni találkozón, így nem játszik a nemzeti csapat a Megyeri úton.

A Magyarország-Moldova összecsapáson a kezdő sípszó elhangzásakor még több ezren a stadionon kívül várakoztak, ráadásul volt olyan drukker, akit megvertek a biztonsági emberek.

Az MLSZ vezető testülete keddi ülésén tárgyalta a biztonsági bizottságnak a szeptember 7-én rendezett Eb-selejtezőn történtekkel kapcsolatos jelentését és megfogalmazott javaslatait. Ezek figyelembevételével született döntés az újpesti arénával összefüggésben is.

Emellett a szövetség vezetése a meccs biztosítását végző biztonsági szolgáltató cégnek előírta, hogy a jövőben egyetlen olyan munkatársat sem foglalkoztathat az MLSZ rendezvényein, aki szeptember 7-én indokolatlan erőszakot alkalmazott, illetve modortalan magatartást tanúsított a vendégekkel szemben.

A mérkőzés szervezésében az MLSZ részéről vezetőként, illetve felelős személyként résztvevők szóbeli és írásbeli figyelmeztetést kaptak, a rendezési hiányosságokkal kapcsolatban a szurkolókat hibáztató kommunikációs vezető pedig pénzbüntetésben részesült.

A szövetség emailben már megkereste az összes általa ismert, a meccsen valamilyen sérelmet szenvedett szurkolót.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik