Foci

Magyarország – Moldova 2-1

Szusza Ferenc Stadion, 6000 néző. Vezette: Libor Kovarik (cseh)

A magyar válogatottban a fiatalos lendület hozta meg a konyhára a három pontot. Szalai, Koman, Lázár és Dzsudzsák jól játszott, ugyanakkor például Gerát észre sem lehetett venni a mérkőzésen. A magyar támadásokban csak a második félidőben lehetett némi elképzelést felfedezni. Rudolf gólja megnyugtatta a csapatot, Koman pedig megérdemelte személyesen is a találatát. A végén még kicsit izgultunk, de a szépítés mellett egyenlítenie már nem sikerült Moldova együttesének.

Örüljünk a három pontnak, amellyel a válogatott kijavította a svédországi vereséget. A mieink legközelebb San Marino ellen lépnek pályára október elején.

Hollandia 2-1-re győzte le Finnországot, Svédország-San Marino 6-0.

A további eredmények ITT olvashatók!

Eredmény, Eb-selejtező, 2. forduló:

Magyarország – Moldova 2-1 (0-0)
gólok: Rudolf (49.), Koman (66.), illetve Suvorov (79.)

Az első magyar gól:

A második magyar gól:

92. PERC: VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK! 2-0-ra nyert a magyar válogatott.

90. PERC: Király lehúzta a szögletet. Két perc a hosszabbítás.

SZÖGLET 90’
Moldova
Meleg a helyzet.
CSERE 88’
Magyarország
Koman helyett Vadócz.

88. PERC: Doros tüzelt, alig ment mellé, nagyjából 10 centi hiányzott a kapufához.

87. PERC: Veszélyes volt a szöglet, alig fejelt a kapu mellé Epureanu.

SZÖGLET 87’
Moldova
Messziről rúgtuk ki szögletre.

85. PERC: Hatalmas moldáv helyzet maradt ki. Bugatov beadását Doros a kapu mellé lőtte. Juhász és Vanczák is rosszul helyezkedett.

CSERE 84’
Moldova
Frunza helyett Bugaev a pályán.

83. PERC: Először Dzsudzsák, majd Szalai hagyott ki óriási helyzetet, utóbbi valójában ziccer volt, a jobb oldalon egyedül vezette rá a labdát Namascóra, végül belélőtte a labdát a Mainz légiósa.

80. PERC: A védők összehozták a moldávok – remélhetőleg csak – szépítő találatát. Suvorov indult meg a jobb oldalon, valahogy nála maradt a labda, és ezt négyen is tátott szájjal nézték, leginkább Vanczák tehetett volna azért, hogy ne maradjon nála a labda. Nem figyelt. 2-1!

GÓÓÓL 80’
Suvorov
Négy védő között lőtt a kapuba.

77. PERC: Jól jött Dzsudzsák szöglete, Juhász fejese azonban fölészállt.

SZÖGLET 77’
Magyarország
Dzsudzsák labdájába értek bele.

75. PERC: Koman szerezte meg a labdát, továbbadta Szalainak, aki nem volt lesen. Ő egészen az alapvonalig vitte, de a beadása nem sikerült. A két fiatal lendületes támadást vezetett.

73. PERC: Suvorov Laczkó mellett ellőtte a labdát, oldalháló lett a vége, de veszélyes volt.

72. PERC: Végül nem lett veszélyes a szöglet, ugyanakkor egy kis figyelmességgel még belőhetnénk egy gólt, amely rögvest pozitívvá tenné a gólarányunkat. Végeredmények: Törökország-Belgium 3-2, Macedónia-Örményország 2-2,

SZÖGLET 72’
Magyarország
Lázár harcolta ki a kornert.
CSERE 71’
Moldova
Cobotariu helyén Cojocar.

70. PERC: Véget ért a csoport másik meccse: Svédország-San Marino 6-0!

66. PERC: Érett a második gól, hiszen figyelmetlenebbé vált a moldáv csapat játéka. Az elvesztett labdája után Koman tovább küzdött, és vissza is szerezte a játékszert 20 méterre a kaputól. Tolt egyet rajta, és Rudolfhoz hasonlóan kilőtte a kapu jobb oldalát. 2-0 ide!

GÓÓÓL 66’
Koman Vladimir
Lemásolta Rudolfot!! Megérdemelte!

65. PERC: Igen aktív most a magyar csapat, Szalai remekül megtartja a labdát. A gólszerző Rudolf helyett a magyar csapat korábbi meccseinek egyik leggyengébb pontja, Vanczák Vilmos a pályán…

SZÖGLET 65’
Magyarország
Szalai adta volna be, belepöcköltek.
CSERE 64’
Magyarország
Rudolf helyett Vanczák Vilmos.
SZABADRÚGÁS 63’
Magyarország
Eleket rúgták fel. 22 méterről jöhetett.

61. PERC: Moldova birtokolja többet a labdát, a mieink átengedik nekik a területet.

59. PERC: A meccsen ott ül a lelátón Lothar Matthaus, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya is.

CSERE 58’
Moldova
Doros jött a pályára Josan helyére.

54. PERC: A gól óta pörgősebb, dinamikusabb a találkozó Gavril Balint együttese még az eddigieknél is jobban igyekszik. A magyar csapat visszahúzódik, talán a kontrákban bízik.

53. PERC: Érdekesebb részeredmények: Törökország-Belgium 3-2, Olaszország-Feröer 3-0, Németország-Azerbajdzsán 3-0, Svédország-San Marino 5-0!

49. PERC: A szöglet után Tigirlas fejelte ki a labdát a védőfalból, amit Rudolf egyből a kapura küldött. A lövés lepattant, de éppen hozzá pattant vissza, és a második próbálkozás már utat talált Namasco kapujába. 1-0-ra vezet Magyarország!

GÓÓÓL 49’
Rudolf Gergely
Másodikra csak bement!!
SZÖGLET 49’
Magyarország
Laczkó beadásába értek bele.

48. PERC: Moldáv szabadrúgás következett a jobboldalon, a térfél közepéről. Belőtték középre a labdát, megpattant a 11-es vonalában, nem volt könnyű Királynak megkaparintania a lasztit.

46. PERC: Szalai Ádám, a Mainz légiósa első alkalommal játszik tétmeccsen a magyar válogatottban.

KÖZÉPKEZDÉS 46’
Magyarország
Kell a gól, fiúk!
CSERE a szünetben’
Magyarország
Czvitkovics helyett Szalai

45+2. PERC: Vége az első félidőnek!

45. PERC: Két magyar próbálkozás. Először egy jobboldali támadás végén Gera lőtt kapu felé, de a falról lepattant a labda, a kipattanó után Dzsudzsák húzta befelé, és félmagasan lőtt. Csapódott lefelé a labda, de nem eléggé. Felpörgettük a félidő végét. A svédek 4-0-ra vezetnek San Marino ellen, Mellberget kiállították.

43. PERC: Rendületlenül támadnak a moldávok, még jó, hogy eddig nem voltak eredményesek a próbálkozásaik. A csehek hátrányba kerültek Litvániával szemben, a törökök egyenlítettek Belgium ellenében.

40. PERC: Hátrányban a portugálok Norvégiában, Gilardino góljával vezetnek az olaszok Feröer ellen.

LES 39’
Dzsudzsák Balázs
Laczkó indította későn.

37. PERC: Rooney góljával vezetnek az angolok Svájcban, miközben a Szusza Ferenc Stadionban erőlködik a magyar csapat. Nem igazán lehet felfedezni elképzelést a támadésok szövésében. A moldávok életveszélyesen kontráznak és korrekten, elegánsan védekeznek.

33. PERC: Zúg az Ébresztő, ébresztő rigmus…

SÁRGA LAP 33’
Lázár, Magyarország
Lerántotta Frunzát, piros is lehetett volna…

32. PERC: Hatalmas moldáv helyzet maradt ki!! Három magyar védő asszisztált Tigirlas megindulásához. Belépett a 16-oson belülre, de lövése végül elkerülte a kaput. Nem rajtunk múlt…

30. PERC: Czvitkovics volt aktív a baloldalon, két támadást is vezetett, de egyik sem volt veszélyes végül.

28. PERC: A finnek szépítettek Forsell révén, Hollandia-Finnország 2-1!

SÁRGA LAP 28’
Frunza
Elekkel szemben szabálytalankodott.

27. PERC: Egy veszélyes szöglet itt, egy veszélyes szöglet ott. A mieink nehezen szövik a támadásaikat, átadják a területet a moldávoknak. A mi kornerünk után többször is a kapu felé tartott a labda, de mindig mentett valaki. 4-1 a szögletarány a vendégeknek. Huntelaar második góljával 2-0 a hollandoknak a finnek ellen.

Ápolás 26’
Namasco
Gera ütközött a kapussal a szöglet után.
SZÖGLET 26’
Magyarország
Dzsudzsák harcolta ki.
Ápolás 25’
Epureanu
Ollózott a szöglet után, a fejére esett.
SZÖGLET 24’
Moldova
Suvorov húzta meg, Juhász mentett.

22. PERC: A moldávok jól tudják, hogy a magyar csapattal szemben nagyok az elvárások, ennek megfelelően játszanak, és könnyen elérhetik, hogy egyre türelmetlenebb legyen a magyar válogatott.

SZÖGLET 20’
Moldova
Király védte szögletre Suvorov lövését.

19. PERC: Rudolf kapta a labdát Gerától, megindult a kapu felé, az alapvonalról még vissza tudta gurítani a játékszert, de bent nem volt senki, így a kapus könnyen hárított. Egy perccel később Suvorov lőtt kapura Királynak bravúrral kellett védenie.

16. PERC: Koman és Dzsudzsák igen aktív. Egy-egy felívelés azonban elrontja a magyar támadások sikerességét. Hollandia Huntelaar góljával vezet Finnország ellen!

LES 14’
Rudolf
Valóban lesen állt.

13. PERC: A második korner még veszélyesebb volt, mert Laczkó gyatrán helyezkedett, így az érkező Racu lőhetett. Szerencsére nagyon fölévágta.

SZÖGLET 13’
Moldova
Juhász vágta ki a labdát.

12. PERC: Jól jött ám be a szöglet, a magyar védők rossz helyre fejelték ki a labdát, de a moldáv lövés végül elakadt a falban.

SZÖGLET 12’
Moldova
Laczkóról ment ki a labda.
SÁRGA LAP 11’
Lipták Zoltán., Magyarország
Lerúgta Frunzát.

11. PERC: Az újpesti stadionban nagyjából 5000 néző izgulja végig a meccset.

9. PERC: A magyar válogatott ebben az évben még nem nyert mérkőzést.

7. PERC: Szépen letámadják a magyar középpályások a moldávokat, de egy-egy bosszantó labdaeladás is akad, a legutóbbit Gera követte el, szerencsére a kontrát elhibázták a kékek (ebben a színben játszik Moldova). Eközben Belgium Törökországban, Montenegró Bulgáriában, Lettország pedig Máltán vezet 1-0 arányban.

5. PERC: Wernbloom ma is beköszönt. Svédország-San Marino 3-0 a 32. percben!

2. PERC: A magyar csapat láthatóan támadóan lép fel. Rudolfot keresik a társak a labdákkal.

1. PERC: A Szusza Ferenc Stadionban ott van Orbán Viktor, valamint a moldáv miniszterelnök is.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Moldova
Győzelemre fel!

A Megyeri úti stadionban szitáló eső esik, kérdés, ez a körülmény kinek kedvez majd.

Érkeznek a csapatok a pályára, miközben Svédország a 21. percben már 2-0-ra vezet San Marino ellenében. A himnuszok következnek.

Kezdőcsapatok:

Magyarország: Király – Lázár, Lipták, Juhász, Laczkó – Elek – Czvitkovics, Koman, Gera, Dzsudzsák – Rudolf. Szövetségi kapitány: Egervári Sándor

Cserelehetőségek: Fülöp (kapus), Vermes, Huszti, Hajnal, Vadócz, Vanczák, Szalai

Moldova: Namasco – Bordian, Racu, Bulgaru, Bolohan – Cebotaru, Epureanu – Suvorov, Frunza, Tigirlas – Josan. Szövetségi kapitány: Gavril Balint

Cserelehetőségek: Calancea (kapus), Savinov, Cojocar, Boret, Andronic, Doros, Bugaev

A Svédország elleni 2-0-s vereséget követően Moldova ellen folytatja a magyar válogatotott az Európa-bajnoki selejtező-sorozatot. Wernbloom két gólja visszarántotta a mieinket a földre, annak ellenére, hogy mind a csapatvezetés, mind a szövetség vezetői azt mondják, a csoportban a második helyért kell küzdeni, de az sem baj, ha végül a harmadik pozícióban végzünk.

Sokak szerint ez eleve feladása a sorozatnak, ezt nekünk nem tisztünk megítélni. Mindenesetre a keddi ellenfél az első fordulóban szintén 2-0-ra hozta a saját meccsét, csak ők ellenkező előjellel, ilyen arányban Finnországot verték meg. Igaz, Hyppia a 36. percben a kiállítás sorsára jutott, így a meccs nagy részében a moldávok emberelőnyben játszottak.

A csoportban Hollandia San Marinót verte meg 5-0-ra az első fordulóban, ők ma Finnországot fogadják, míg Svédország San Marinót látja vendégül.

A magyar csapat eddig két alkalommal tudta legyőzni Moldovát, legutóbbi meccsünkön azonban ők nyertek, méghozzá nagyon simán, 3-0 arányban Chisinauban.

Íme annak a meccsnek az összefoglalója:

De, hogy szépre is emlékezzünk, az odavágón még mi nyertünk a 2008-as selejtező-sorozatban, itt a második gól, amit Gera Zoltán szerzett.

A mai meccs játékvezetője a cseh Kovarik lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik