Belföld

Latorcai: iratokat semmisítettek meg a volt MeH-ben

Megsemmisített pénzügyi elszámolások, szerződések és éves beszámolók nyomaira bukkantak a volt Miniszterelnöki Hivatal (MeH) Báthory utcai épületében.

Latorcai Csaba, helyettes államtitkár az MTI-nek elküldött közleményében – a Hír TV előző napi információját megerősítve – azt írta: csütörtökön a KIM szervezeti egységéhez tartozó nemzetpolitikai államtitkárság tudomására jutott, hogy az egykori MeH épületében nagy mennyiségű, 15 darab kukászsáknyi iratot ledaráltak. Az eredeti iratokat teljesen szakszerűtlenül, a közigazgatási iratkezelés alapszabályait megszegve semmisítették meg, továbbá nem volt bizonyítható, hogy azok ledarálhatóak lettek volna.

Latorcai tájékoztatása szerint az iratok különböző szakpolitikai területeket érintenek, és azok között találtak pénzügyi elszámolásokat, szerződéseket, éves beszámolókat, kisebbségi önkormányzatok 2009-es éves beszámolóit.

Az iratmaradványokból kitűnt, hogy nemcsak a nemzeti és etnikai kisebbségek főosztályán zajlott iratmegsemmisítés, hanem a költségvetési főosztályon, a személyi ügyi főosztályon, valamint a határon túli magyarok főosztályán is. Az említett iratok megsemmisítésére sem a nemzetpolitikai államtitkárság vezetője, sem az egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatok államtitkárságának vezetője nem adott utasítást, illetve erről a megsemmisítésről értesítést nem kapott.

A helyettes államtitkár az esetről jegyzőkönyvet vetetett fel, valamint feljegyzést kért arról, milyen iratok kerültek megsemmisítésre. Közölte, bekérette az iratok másolatait és az iratmaradványokat, majd utasítást adott ki, hogy az “irattározási” folyamatot állítsák le.

Hozzátette: a KIM biztonsági főosztályának vezetője kérésükre gondoskodott az iratmaradványok őrzéséről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik