Belföld

Kirúgnák a hévízi gyógyfürdő igazgatóját

Számtalan "ügye" van a létesítmény vezetésének a térség parlamenti képviselője szerint.

A többségi, állami tulajdonosi képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatósága kezdeményezte a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft. közgyűlésének összehívását és Hegedűs Lajos ügyvezető igazgató menesztését – közölte a térség országgyűlési képviselője pénteki, hévízi sajtótájékoztatóján.

Manninger Jenő (Fidesz) – aki egyben a Zala Megyei Közgyűlés elnöke is – elmondta: az államnak nem egészen 75 százalékos tulajdonrésze van a hévízi gyógyfürdőt üzemeltető társaságban, amelyben 25 százalék plusz egy szavazati aránnyal vesz részt a város önkormányzata. Azért van szükség a közgyűlésre, mert az ügyvezető visszahívásához legalább 75 százalékos szavazati arány kell.

A képviselő hozzátette: az elmúlt időszakban számtalan olyan ügy derült ki – utalt például a most is tartó ügyészségi vizsgálatokra -, amelyek “rendkívül kedvezőtlen színben tüntetik fel a vezetést”, ezért támogatni kell a kormányzat szándékát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik