Az LMP frakciója alkalmasnak találja Balogh Andrást, az MSZP jelöltjét köztársasági elnöknek – jelentette ki Schiffer András az LMP frakcióvezetője pénteken, miután meghallgatták a szocialista jelöltet.
Schiffer ugyanakkor hangsúlyozta: hétfőn reggel hallgatják meg Schmitt Pált a Fidesz-KDNP jelöltjét és nem kizárt, hogy őt is alkalmasnak találják. Az LMP frakció egyébként csak a hétfői meghallgatás után dönt arról, hogy hogyan szavaz a keddi voksoláson.
A frakcióvezető leszögezte: örülnek neki, hogy egy olyan jelölt is indul a köztársasági elnök választáson, aki „tisztában van azzal, hogy az államfő intézménye ellensúly a magyar demokráciában”.
A megbeszélésen szintén résztvevő Lendvai Ildikó MSZP-elnök hozzátette: szerinte a Fidesz azzal, hogy pártkatonákat nevez ki a kormány ellensúlyaiként működő demokratikus intézmények élére, azzal súlyosan félreérti a demokrácia rendszerét.
Az LMP-frakció emellett úgy akarja kifejezni nagyrabecsülését Sólyom László eddigi munkája iránt, hogy szimbolikusan újra köztársasági elnöknek jelöli – ezt már a párt frakcióvezető-helyettese mondta újságírók előtt.
Karácsony Gergely közölte: jogilag nem jelölhetik Sólyom Lászlót, hiszen nincs meg az ehhez szükséges számú parlamenti képviselőjük, de ennek ellenére még a nap folyamán lead a Parlamentben egy olyan jelölési ívet, amelyen a jelenlegi államfő neve szerepel. A politikus be is mutatta a papírt, amelyet az LMP képviselőcsoportjának mind a 16 tagja aláírt.
Karácsony Gergely emlékeztetett: korábban más frakciókat is arra kértek, hogy támogassák Sólyom László jelölését, ezért reméli, hogy egyéb képviselők is csatlakoznak a kezdeményezéshez.