A privatizáció után is fennmaradhat a timföldgyártás és kohóalumínium-termelés vertikális kapcsolatrendszere – a hazai bauxitvagyonra épülő iparág munkavállalóinak tehát várhatóan a jövőben is lesz munkájuk. A kormány múlt heti döntése szerint 1997 első felében be kell fejeződnie az ágazat privatizációjának. A napirenden lévő reorganizációhoz és az iparág működőképességének fenntartásához a költségvetés a továbbiakban egyetlen fillér támogatást sem ad. Az ágazat stabilitásához szükséges pénzről a Hungalunak kell gondoskodnia a hozzá tartozó társaságcsoport értékesítésének árbevételéből – legfeljebb azonban 1,2 milliárd forintból. A környezeti károk megszüntetésének egy részét azonban nyilvánvalóan nem lehet majd az új tulajdonosokra hárítani – e kárelhárítások finanszírozásáról a privatizációs miniszternek az év végéig kell döntenie. Idetartozó hír, hogy az ÁPV Rt. igazgatótanácsa múlt héten úgy határozott: a Hungalu pályázatot írhat ki a tulajdonában lévő Aloxi Kft. értékesítésére. A társaságból a jegyzett tőke 90 százalékának megfelelő, 1,864 milliárd forint névértékű üzletrészt ajánlanak fel eladásra, míg 10 százalékos pakettet a dolgozóknak különítenek el.
- 23:43 Európa Liga: a Galata nyerni tudott; a ManUnited otthon botlott
- 22:27 Bombameglepetésre nagyon kikapott a Veszprém a BL-ben
- 21:43 Putyin: Oroszország fenntartja a jogot magának, hogy atomfegyvert vessen be, ha agresszió érné
- 21:34 Skandináv lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 21:29 Bedarálta egy férfi mindkét lábát egy mezőgazdasági gép Békésben
- 20:56 Már a videójátékokban is lejárt a magányos harcosok ideje
- 20:45 Magyar Péter: Vogel Evelin havi 5 millió forintot kap a Fidesztől és Kubatov Gábortól
- 20:36 Pár perc rövidzárlat elég volt, vereséggel kezdte a Fradi az Európa Ligát
- 20:27 Borrell: Az EU támogatja az ukránokat, bármit is tesz Amerika
- 20:16 Kovács Kokó István mérkőzésvezetőként lép ringbe a Sztárbox következő versenynapján
- 19:51 A nap legfontosabb hírei - 2024.09.25.
- 19:35 Megzsarolták Michael Schumacher családját, vádat emeltek ellenük
- 19:33 Magyar Péter az M1 és a Kossuth rádió vendége lesz csütörtökön
- 19:19 Tóth Andi bemutatta eltitkolt tehetségét
- 19:14 Gyengült a forint az euróval szemben
- 14:36 Tarlós szerint voltak a Fideszben, akik tudták, hogy Vitézyt támogatják majd végül
- 11:15 Magyar Péter: A volt barátnőm 30 millió forintot akart fenyegetéssel kizsarolni tőlünk
- 19:33 Magyar Péter az M1 és a Kossuth rádió vendége lesz csütörtökön
- 19:19 Tóth Andi bemutatta eltitkolt tehetségét
- 13:21 Eltűnt egy ózdi kislány a nővérével
- 20:45 Magyar Péter: Vogel Evelin havi 5 millió forintot kap a Fidesztől és Kubatov Gábortól
- 15:46 Kikelt a sivatagi barlangban talált ezeréves mag
- 09:25 Elsírta magát, mert senki nem jött el a kávézója megnyitójára, ma már terjeszkedik
- 16:43 „Semmit” – vágta rá a német álörökösnő, miután kiesése után arról kérdezték, milyen tapasztalatokat szerzett a DWTS-ban
- 18:31 Nem kért a felajánlott 15 évből és 10 milliós sérelemdíjat fizetne a férfi, aki félholtra vert egy fiatal lányt, mert az nem állt szóba vele
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!