Belföld

Schmitt nem akar elefántcsonttoronyban ülni

Orbán Viktor államfőjelöltje nem dekrétumok keretében képzeli el a munkát.

Orbán Viktor államfőjelöltje együttműködésre készül, és nem dekrétumok keretében képzeli el a munkát. Schmitt Pál a Fidesz-KDNP csütörtöki frakcióülésén úgy fogalmazott: nem kíván “elefántcsonttoronyban ülni”. Az ülésen résztvevő képviselőket arra biztatta, ha államfővé választják, keressék fel őt, aki a párbeszédet meghallgatással kezdi majd.

A jelenlegi házelnök az alkotmányozás folyamatáról szólva azt mondta: bátran hozzá lehet nyúlni a köztársasági elnök szerepköréhez, a választásokhoz, a költségvetéshez.

Schmitt Pál az államfői poszttal kapcsolatos személyes megközelítését az elnöki feladatok “távolságtartó, arisztokratikus”, ritkán megnyilvánuló megközelítésével állította szembe.

A parlamenti többségre utalva hangsúlyozta, az elnök fejében nem lehet kétharmad, háromharmadnak vagy akár négyharmadnak kell lennie, hogy a határon túli magyarokat is beleszámítsák.

Megválasztása esetén nem lenne a kormány törvényalkotási lendületének gátja, sőt motorja lenne annak – közölte.

A jelenlegi házelnök a Fidesz-KDNP csütörtöki frakcióülésén személyes célkitűzései között említette a magyar nyelv védelmét, amellyel kapcsolatban akár díjat is alapítana.

Emellett a nemzeti összetartozással összefüggésben úgy fogalmazott: nyakába venné a világot, és ahol szép számban élnek magyarok, arra biztatná őket, ne csak lélekben tartsák a kapcsolatot Magyarországgal, hiszen arra most már jogi lehetőség is lesz a kettős állampolgárságról szóló törvény miatt.

Schmitt Pál e két cél mellett a jobb egészségért és az oktatás színvonalának emeléséért is dolgozna, szerinte ugyanis az oktatás jelenleg elhanyagolt, a tanárok erkölcsi, anyagi és morális megbecsültsége sehol sincs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik