Belföld

Réthelyi: széles nyilvánosságot a Máltai Szeretetszolgálatnak

Nagyon fontos a megsegített emberek és Magyarország számára a szervezet önkéntesei által végzett munka - mondta a miniszter.

A legszélesebb nyilvánosságot kell megteremteni a Máltai Szeretetszolgálat önkéntes és szakszerű munkájának – jelentette ki Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter pénteken Budapesten, miután látogatást tett a szeretetszolgálatnál.

Nagyon fontos a megsegített emberek és Magyarország számára a szeretetszolgálat önkéntesei által végzett munka – hangsúlyozta Réthelyi Miklós. Mint fogalmazott, “példaképül kell, hogy álljon az egész ország számára a szakértelem, az odafordulás és az önkéntesség”.

Kozma Imre, a Máltai Szeretetszolgálat elnöke arról beszélt, nagyon fontosak a rendeletek, a törvények, de a problémákat megoldani íróasztal mellől nem lehet.

“Részt veszünk egymás életében, és a problémák, a gondok akkor nyernek megoldást, ha közel megyünk azokhoz az emberekhez, akik bajban vannak, és mindazt elviseljük, ami ezzel a bajjal jár” – mondta.

Az ajkai térségben bekövetkezett iszapömlés kapcsán Vecsei Miklós, a szeretetszolgálat alelnöke elmondta, hogy a nyár eleji árvíz által leginkább sújtott Felsőzsolca polgármestere Devecserbe megy segítséget nyújtani Kozma Imrével és Győri-Dani Lajos alelnökkel.

Győri-Dani Lajos közlése szerint a szeretetszolgálat a mentésben résztvevők ellátásban is segít, eddig mintegy ötezer adag ételt és italt osztottak szét.

Mint elmondták, a katasztrófa károsultjainak megsegítésére jótékonysági labdarúgó mérkőzést rendeznek a székesfehérvári Videoton és Devecser csapata között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik