Jövőre még legfeljebb csak két alelnök dolgozhat a jelenleginél kétszer hosszabb, vagyis másfél kormányciklusnyi ideig nyugodtan. Így csupán a CA-Magyar Alappal még 1992 végén kötött árfolyamkockázat-mérséklő ügylet (Figyelő, 1996/44., 45. szám) miatt december 31-én – a Figyelő értesülései szerint a CIB Bankba, illetve a bankrendszeren kívülre – távozó Hárshegyi Frigyes és Czirják Sándor helyeinek egyikét minden bizonnyal elfoglaló jelenlegi MNB-ügyvezető igazgató, Riecke Werner kinevezése szólhat majd ennyi időre. Bodnár Zoltán megbízatása 1998 szeptemberében jár le, Szapáry Györgyé 1999 szeptemberében, az alig néhány napja „hosszabbító” Kovács Álmosé pedig 1999 decemberében. Lapunk egyébként úgy tudja, hogy az ugyancsak az év végén megüresedő másik alelnöki poszt egy ideig betöltetlen marad. Ez részben éppen a jegybanktörvény módosításával, nevezetesen azzal magyarázható, hogy az eddig főként Hárshegyi Frigyes alá tartozó terület, a kormányzat külföldi forrásszerzése a jelenlegitől eltérő rendben zajlik majd.
- 08:32 Meghalt Martin Short 42 éves lánya
- 08:25 „Ez most puskaporos hordó” – Csuti szerint kockázatos a politikai kiállás az influenszereknél
- 07:53 Török Gábor: Ha nem téved a Medián, eldőlt a választás
- 07:43 Tóth Gabi: Rengetegszer kapom meg, hogy nekem biztos minden munkámat intézi a Fidesz. Hát, nem!
- 07:40 A gödi Samsung-gyár egykori középvezetőjének feljegyzéseiből kiderül, mi okozhatta a robbanást, amit Magyar Péter nemrég videón mutatott be
- 07:22 Veszélyesanyag‑kezelés: felfüggesztették a sóskúti oldószer-újrahasznosító engedélyét
- 07:19 Választás 2026: Áradó Tiszát mért a Medián
- 07:17 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:32 Befejezték a házkutatást Andrew Mountbatten-Windsornál, a néhai András hercegnél
- 06:32 Napsütést és 14 fokos meleget hoz a szerda
- 06:00 Kvíz: magyar sztárok, akiket mindenki ismer – de azt tudod, mi az igazi nevük?
- 05:55 „Nix ugribugri” – Ajkai Tisza-jelölt: Orbán egyszer már beharangozta a győzelmet a körzetben, vereség lett belőle
- 05:45 Pukanci? Horcsica? Batri? Teszteld, mennyire érted a felvidéki szlenget!
- 05:30 80-as, 90-es évek akciófilm kvíz: csak igazi rajongóknak
- 04:44 Öreg gőzmozdony a rakéták korában – az FTC-nek hatvan éve már télen véget ért az európai tavasz
- 16:29 Magyar Péter: Több körzetben is elkezdte a választási csalást a Fidesz
- 19:07 Az EU három nappal a magyar választások után mutatja be az orosz olajimport teljes tilalmáról szóló javaslatát
- 17:43 Sikeres operaénekessel jár Janicsák Veca: „Szerelem volt első látásra”
- 16:45 Meghazudtolta a magyar kormányt az EU a Barátság kőolajvezeték ügyében
- 18:37 Renner Erika: Bene Krisztián megint kérte, hogy engedjék ki feltételesen, azt állítja, minden nap imádkozik értem
- 17:07 Csütörtökön újraindulhat a Barátság kőolajvezeték
- 05:45 Pukanci? Horcsica? Batri? Teszteld, mennyire érted a felvidéki szlenget!
- 18:06 A bíróság felszólította a főispánt, hogy Tüttő Katát jelölje főpolgármester-helyettesnek
- 06:32 Befejezték a házkutatást Andrew Mountbatten-Windsornál, a néhai András hercegnél
- 15:55 Blikk: előkerült Pesty László
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
