Belföld

Gyurcsány: ez a putyinizmus előszobája

A volt miniszterelnöknek nem tetszik az "einstandolás" lehetősége.

Gyurcsány Ferenc exkormányfő szerint az Orbán-kormány nagyon helyesen erőt és elkötelezettséget mutat abban, hogy megóvja a vörösiszap szennyezéstől sújtott térséget a további károsítástól, hogy közvetlenül felelősséget vállal a helyreállításban, egyértelműen meg kívánja találni és nevezni a felelősöket, és újra kívánja indítani a gyárat. Az a határozottság, amivel ebben az ügyben a kormány fellép, támogatandó – jelentette ki a szocialista politikus Nyíregyházán.

Ugyanakkor elfogadhatatlan, hogy a hétfőn lex Mal néven elhíresült törvény felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy rendteremtés ürügyén bármikor, bárhová betoppanjon, s ahogyan a Pál utcai fiúkban a vörösingesek, einstandoljon – fogalmazott. “Mi a Nemecsek és a Boka pártján vagyunk. Ez a putyinizmus előszobája” – mondta. Hozzátette: “hogy ez lesz-e belőle – mert az most már csak a kormány önmérsékletén múlik, nem pedig a jogi garanciákon -, nem állítom, de hogy ennek megteremtette a feltételeit, az biztos. Ez baj.”

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: “az az időszak, amikor illegitimmé vált a magánérdek, szörnyűséges volt a huszadik század történetében. A közérdeknek természetesen van elsődlegessége, de szabályozott, ellenőrzött körülmények között. Ma még nem tudjuk, de később lehet, hogy azt fogjuk gondolni, hogy a hétfői nap bizonyos értelemben választóvonal volt a rendszerváltozás óta eltelt húsz év történetében”.

A volt kormányfő elismerte: nem kétséges, hogy az elmúlt 2-3 választással ma a Fidesz Magyarország legerősebb, legbefolyásosabb pártja, amit tiszteletben kell tartani. Ugyanakkor a politikájával Gyurcsány szerint nem lehet és nem is kell egyetérteni. A választáson az is eldőlt, hogy az MSZP ma a legerősebb ellenzéki párt. Szépen csillog az ezüst – mondta, de nem annyira, hogy elégedettek lehetnének vele. Csak az lehet a célja a Magyar Szocialista Pártnak, hogy belátható időn belül benne bízzon a legtöbb magyar választó. Ehhez nagyon mély, rendszerváltozás-szintű változás kell történnie, politikai, erkölcsi, szervezeti és irányítási fordulatra van szükség.

Az ország és a baloldal érdeke, hogy ne legyen tartós a fideszes túlhatalom, álljon elő az a helyzet, amelyben két nagy váltópárt verseng a választókért – érvelt Gyurcsány, aki újságírói kérdésre elmondta: személyes vagyonából évi 10-15 millió forintot fordít karitatív célokra, ebben vannak állandó kedvezményezettek és újak is, míg idén a vörösiszap-katasztrófa sújtotta területen tevékenykedő segély- és civil szervezetek, a nemzeti alap támogatására fordít többet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik