Belföld

Petykó: káosz uralkodott a fejlesztési ügynökségnél

Több súlyos hibát is vétettek az előző kormányok a támogatási pénzek elosztása kapcsán az új vezető szerint.

Elképesztő káoszt vettünk át – így nyilatkozott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke a szocialista kormánytól megörökölt európai uniós finanszírozási pályázati rendszerről az új Széchenyi-terv szakmai konzultációján.

Petykó Zoltán jelezte, hogy 2007-ben a döntéshozók úgy vágtak neki a 8 ezer milliárd forintos Új Magyarország Fejlesztési tervnek, hogy a magyar jogszabályokba nem illesztették bele a támogatási szerződéseket.

A másik problémát abban látja, hogy a pénzek elosztásában 15 közreműködő szervezet vett részt, ebben volt egyebek mellett nonprofit kft., zártkörű részvénytársaság és költségvetési szerv is, ezek pedig mind más eljárásrendet alkalmaznak.

A kormányváltás után ezen felül kiderült az is, hogy Pénzügyminisztérium és az irányító hatóságok informatikai rendszerében nem egyeztek a felhasznált uniós támogatások összegei. Ez százmilliós nagyságrendű eltérést jelent – olvasható a Magyar Hírlapban.

AJÁNLOTT LINK:

Petykó: elképesztő káoszt örököltünk (Magyar Hírlap)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik