Gazdaság

A tél hideg

MEGBÉNULT A KÖZLEKEDÉS néhány napra az elmúlt hét havazásai miatt. Egy-egy ilyen időjárási viszontagság 150-200 millió forintjába kerül az országnak. Miközben az influenzajárvány tetőzik, az ÁPV. Rt-ben lázas munka kezdődött. Suchmann Tamás bejelentette: vagyonkínálat hiányában nem marad abba a kárpótlás, az állami vagyonból valamennyi alanyi kárpótoltnak jut majd. Ennek keretében legelébb a Démász részvényeinek 8 százaléka, mintegy 3 milliárd forint értékű pakett jegyezhető február 12-étől.

A LAKOSSÁG EGÉSZSÉGÜGYI KIADÁSAIT érintő csomagot várhatóan ezen a héten tárgyalja a kormány. Míg a szakzsargonban “fogmegtartó orvosi beavatkozásoknak” nevezett tömés, fogkő-eltávolítás, illetve fogágybetegség-gyógyítás a jövőben ingyenes lesz, a gyógyszerekért áprilistól 30-35 százalékkal többet kell majd fizetni. Az egészségbiztosítási önkormányzat elnöke ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy csak a fogmegtartás miatt 3 milliárd forint többletbevételre lenne szüksége a társadalombiztosításnak. A gyógyszertámogatások, illetve a gyógyászati segédeszközök után fizetendő áfa ellentételezésével együtt ez az igény elérheti a 12-13 milliárd forintot. Bokros Lajos szerint az ellátórendszerek rövidesen finanszírozhatatlanná válnak, így az államháztartási reform keretében elsőbbséget élvez a nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszer reformja.

HAZÁNKBAN KERESNEK A LEGKEVESEBBET – legalábbis a régiónkban. A DRI-McGraw Hill kutatóintézet jelentése szerint a közép- és kelet-európai régióban – miközben a termelékenység Magyarországon nő a legdinamikusabban – nálunk a legalacsonyabbak a bérek, s pozíciónk a következő években sem javul lényegesen. A KSH adatai szerint egyébiránt a múlt esztendő első tizenegy hónapjában a hazai nettó keresetek 14,8 százalékkal nőttek.

A MINISZTEREK BÉRE VÁLTOZATLAN MARAD. Miközben a rendkívüli hómunkások bérét a főpolgármester megemelte, hólapátra került, s végül nem jutott a kormány elé a miniszterek és államtitkárok fizetésének húszszázalékos emeléséről szóló előterjesztés. A főhivatalnokok bérét annak ellenére “fagyasztották be”, hogy sajtótájékoztatóján Horn Gyula az elmúlt év stabilizációs lépéseit sikeresnek ítélte; prognózisa szerint megkezdődött az olvadás, s ebben az évben rekordösszegű, 4-4,5 milliárd dollárnyi beruházás várható.

A BRÓKEREK FIZETÉSE hazánkban a legmagasabb – legalábbis a már említett bérfelmérés alapján. Az alkuszok közül nem egynek bizonyára mégis az arcára fagyott a mosoly azt a múlt heti bejelentést hallva, amelyben az Állami Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet közölte: felfüggeszti, mondhatnánk, jegeli három államkötvény forgalmazását. A papírok jegyzése nyomán a hivatalban felsejlett a gyanú, hogy intézményi igények is megbújtak egyes magánszemélyek megbízásai mögött.

A GAZDASÁGI SZERVEZETEK SZÁMA tavaly öt százalékkal nőtt – a növekedés üteme a jogi személyiségűeknél volt a legnagyobb. Meglehet, az idén tovább emelkedhet a vállalkozók száma, hiszen egy belügyminisztériumi koncepció azt javasolja, hogy a prostituáltak is “kiválthassák az ipart”, vagyis bejegyzett egyéni vállalkozóként működhessenek – talán mint testi szabadfoglalkozásúak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik