Belföld

Szili szerint a liberális platform miatt nem hallgattak rá

A szocialistáktól távozó politikus azt mondta, kormányzása idején az MSZP a társadalmi elvárással ellentétes intézkedéseket hozott.

Szili Katalin az Inforádió Aréna című műsorában elmondta, az MSZP-nek reformra lett volna szüksége, de ő nem tudta változtatásra bírni a vezetést. A volt házelnök szerint az elmúlt öt-hat évben megfeleződött a párt tagsága és elvesztette másfél millió szavazóját, ez bizonyítja, hogy rossz irányba haladtak.

Mint mondta, sokan egyetértettek vele, de párttársaitól kapott hideget-meleget, amikor 2007-ben megfogalmazta az általa követendőnek vélt elveket. Szerinte a párton belül hosszú idő óta a liberális bal dominált, elképzelései ezért nem tudtak hatásosak lenni.

Szili Katalin – aki most a Szociális Unió elnöke – új pártja célkitűzéseiről szólva elmondta: a lojalitáselvű helyett minőségelvű közéletet szeretnének, amit szakmapolitikai megoldásokkal érnének el. Az új alkotmányban rögzítenék a közpénzekhez való viszonyt is.

AJÁNLOTT LINK:

Szili Katalin: “Az MSZP a társadalmi elvárással ellentétes intézkedéseket hozott” (Inforádió)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik