Belföld

Lemondott a Fővárosi Bíróság elnöke

Nem ért egyet a kormányzat alkotmánymódosítási kezdeményezésével.

Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke szerdán december 31-ei hatállyal lemondott elnöki tisztjéről – közölte a Fővárosi Bíróság Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya.

A közlemény szerint lemondását Baka András, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke elfogadta.

Gatter László azzal indokolta a döntését, hogy egyrészt nem alakult ki az OIT elnökével olyan bizalmi viszony, amely segítené a jövőbeli munkát, ezért nem szeretne “gátja lenni” ennek a munkának. Másrészt nem ért egyet a keddi kormányzati elhatározással, miszerint kezdeményezik az alkotmány módosítását annak érdekében, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Alkotmánybíróság hatásköréből.

Szerinte ezzel akár az is előfordulhat, hogy ha egy olyan bírósági döntés születik, amely “valamilyen módon nem tetszik az érintetteknek”, a jogszabályok módosításával ezt a döntést később majd befolyásolni lehet. Mint mondta: ez a jogállam “elég kockázatos felfogását” jelenti.

Gatter László 1997-től 1998-ig a Fővárosi Bíróság megbízott elnöke, 1998-tól az elnöke volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik