Belföld

Mégis előzetesben marad a Főtáv-vezér

A Fővárosi Bíróság megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság döntését.

Mégis előzetes letartóztatásban kell maradnia Kovács Lajosnak, a Főtáv különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsított vezérigazgatójának, mert a Fővárosi Bíróság megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság döntését, amelyik korábban elengedte volna a gyanúsítottat. A Budai Központi Kerületi Bíróság október 19-én megszüntette Kovács Lajos előzetesét, de a döntés ellen az ügyészség fellebbezett.

A Fővárosi Bíróság hétfőn arról tájékoztatott, hogy a másodfokú határozatban a lakhelyehagyási tilalmat elrendelő határozatát megváltoztatta, és elrendelték az előzetes meghosszabbítását, 2011. január 23-ig. A Fővárosi Bíróság szerint tévedett az első fokú bíróság, amikor arra az álláspontra jutott, hogy az eljárásban már nincs szükség arra, hogy a gyanúsított ellen a legsúlyosabb kényszerintézkedést fenntartsák, mert a büntetőeljárás céljai a lakhelyelhagyási tilalom mellett is biztosíthatóak. A másodfokú bíróság álláspontja szerint ugyanis még tart a teljes elkövetői kör felderítése, és fennáll a veszély, hogy – a közleményben csak monogramján említett – Kovács Lajos befolyásolja a tanúkat vagy bizonyítékokat semmisítsen meg.

Különösen az eljárás kezdeti szakaszában lehet kiemelkedő fontosságú, hogy a gyanúsított és mások közötti információáramlás a lehető legnagyobb mértékben korlátozott legyen. A Fővárosi Bíróság szerint a lakhelyelhagyási tilalom nem tudja kiküszöbölni az eljárás meghiúsítására való törekvés veszélyét, de a veszély mértékét csökkenteni sem képes – olvasható a döntés indoklásában.

Mint ismert, Kovács Lajos ügyében egy feljelentés alapján indult nyomozás, mert állítólag különösen nagy vagyoni hátránya keletkezett a Főtávnak azzal, hogy ők kötötték be egy csepeli lakóparkba a fűtési és hűtési rendszert. A Főtáv és a vezérigazgató védője szerint az ügylet kifejezetten előnyös volt a cég számára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik