Belföld

Közel a házépítési határidő vége Felsőzsolcán

Október 31-én lejár az állami kárenyhítési program határideje. Az építkezés rohamtempóban folyik.

A városban a nyári árvíz nyomán 201 házat kellett bontásra ítélni, az állami kárenyhítési programban pedig 1,8 milliárd forintot hagytak jóvá az újjáépítésre, amelyből a károsultak lakásvásárlási vagy házépítési támogatást választhattak. A támogatásra jogosultak és az azzal élni kívánók közül 74-en a házépítés, 64-en pedig lakásvásárlás mellett döntöttek.

A kivitelezőknek október 31-éig kell készre jelenteniük a házakat, de mivel ez vasárnapra esik, amit munkaszüneti nap követ, így a határidő november másodika lesz. Az elmúlt hetekben látványosan felgyorsultak az építkezések, volt, ahol miközben a tetőt rakták, a belső épületgépészeti és burkolási munkákat is végezték – közölte a Független Hírügynökséggel Németh Csaba, az önkormányzat szóvivője.

A szóvivő elmondta: a szerződés értelmében a kivitelezőknek kötbért kell fizetniük, ha határidőre nem készülnek el. Ez az épület értékének fél százalékát jelenti naponta, ami átlagosan egy 10 millió forintos ingatlan esetében 50 ezer forint lenne. A héten eddig 23 ház elkészültét jelentették, de várható, hogy dömpingszerűen a határidő napján érkeznek majd be a jelentések. Ennek alapvető műszaki feltétele, hogy a ház csatlakozzon a közműrendszerekre, működő fűtési rendszerrel és használható vizesblokkal rendelkezzen, valamint legalább egy szoba lakható legyen. A külső vakolást, egyéb belső burkolásokat és komfortnövelő munkákat a határidő után is elvégezheti még a kivitelező.

Felsőzsolca önkormányzata felkészült a használatba vételi engedélyek kiadására, a helyszíni szemléket követően így naponta 5-6 ház esetében akár jogerőssé is válhat a használatba vételi engedély. Valamennyi ház átadása és használatba vétele november közepére történhet meg.

A lakásvásárlók közül 58-an már megkötötték a szerződést, az önkormányzat pedig ki is fizette a teljes vételárat, sokan így már beköltözhettek új otthonukba. Hat esetben még folyamatban van a vásárlás, de a határidőre ezek is megvalósulhatnak. Felsőzsolca az állami kárenyhítési támogatásból eddig 628 millió forintot használt fel – közölte Németh Csaba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik