Kulcsár Attila és 23 társa 1998 és 2002 között elkövetett bűncselekményei miatt a Fővárosi Főügyészség még 2005-ben emelt vádat, a Fővárosi Bíróságon pedig Varga Zoltán bíró 2008 augusztusában hirdette ki első fokú, nem jogerős ítéletét, amelyben Kulcsár Attilát, a K&H Equities egykori vezető brókerét 8 év szabadságvesztéssel sújtották. A Fővárosi Ítélőtábla Lassó Gábor vezette büntetőtanácsa ezt az ítéletet 2010 májusában hatályon kívül helyezte, és az első fokú eljárás megismétlésére utasította a Fővárosi Bíróságot.
A megismételt eljárásban az újabb Kulcsár-per december 1-jén kezdődik, ezt követően még négy tárgyalási nap lesz az idén. 2011 januárjában nyolc, februárban pedig öt tárgyalási napot terveznek. A Fővárosi Bíróság ezúttal nem egy hivatásos bíróból és két ülnökből álló tanácsban ítélkezik majd, hanem úgynevezett öttagú tanácsban, amelynek elnöke Gimesi Ágnes lesz, az öttagú tanács másik hivatásos bíró tagja pedig Cserni János.