Belföld

330 lakásban csak minimális fűtés van Székesfehérváron

Az alpolgármester szerint a szolgáltató ezzel próbálja zsarolni a várost.

Gyakorlatilag hidegek a radiátorok, csak minimális, úgynevezett temperáló fűtés van péntektől a székesfehérvári Vásárhelyi úti lakótelep 330 lakásában. A szolgáltató azt közölte, hogy a lakók 8 millió forintos hátraléka miatt kényszerült erre a lépésre, a terület alpolgármesteri tisztséget is betöltő önkormányzati képviselője szerint viszont ezzel “zsarolni próbálja a várost”.

A város polgármestere és jegyzője levélben szólította fel a szolgáltatót a fűtés biztosítására, hétfőn reggel pedig tárgyalóasztalhoz ülnek az érintett épületek közös képviselői, az önkormányzat vezetői és a szolgáltató Stopping Hungária Kft. tulajdonosa, hogy megoldást találjanak a helyzetre – mondta Brájer Éva alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője.

A lakótelepen már tavaly télen gond volt a fűtéssel, mivel az ott lakók akkor 7,5 millió forint fűtésidíj-hátralékot halmoztak fel. Emiatt a szolgáltató nem tudta kiegyenlíteni a gázszolgáltató E.ON számláját, az pedig elzárta a gázt.

Akkor Brájer Éva közbenjárására a város kifizette a tartozást, s többnapos szünet után megindult a fűtés.

Kucsera Róbert, a Stopping Hungária Kft. tulajdonosának közlése szerint a lakók a tavalyi fűtési szezonban, s az azóta eltelt időben újabb 8 millió forint hátralékot halmoztak fel, s már az alapdíjat sem fizették, amióta a tudomásukra jutott, hogy a város távfűtéses lakásainak többségét hőenergiával ellátó önkormányzati cég új lakótelepi fűtési rendszer kiépítésére dolgozott ki javaslatot.

Mint az MTI-nek elmondta, a fűtés zavartalanságának biztosítására az elmúlt években 40 millió forint hitelt kellett felvennie a cégének, s újabb bankkölcsön felvételére már nincs lehetősége.

Ennek ellenére a cég kész lett volna szolgáltatni – a lakók kérésére már a múlt héten meg is indította fűtést -, ha a lakótelepen élők aláírnak egy 15 éves szolgáltatási időtartamra szóló szerződést, amit azonban azok nem tettek meg.

Ez utóbbival kapcsolatban Brájer Éva az MTI-vel azt közölte, hogy a lakók elmondása szerint a cég csak az aláírásukat kérte, s még a szerződés tervezetét sem mutatta be nekik.

Úgy véli, mivel a kft. a kialakult helyzetről levélben tájékoztatta a város jegyzőjét, s abban jelezte, eladná az önkormányzatnak a kazánházat, a nem teljes értékű szolgáltatással arra akarja rábírni a várost, hogy az általa felkínált áron vegye meg a kazánokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik