Ellentmondásos üzleti évet zárt tavaly a Hungária Biztosító (HB). A társaság mérleg szerinti nyeresége ugyan 3,7 milliárd forint volt, a biztosítási üzlet eredménye azonban a díjbevételek emelkedésének lassulása és a megugró kárkifizetések miatt jelentősen romlott. A díjbevétel csupán 12,9 százalékkal, 41,2 milliárd forintra növekedett, miközben a kárkifizetések 37,5 százalékkal bővülve 26,9 milliárd forinton állapodtak meg. Mindennek következtében a társaság közel 7 milliárd forintos biztosítástechnikai veszteséget szenvedett el tavaly. Ezt azonban – amint azt a múlt heti közgyűlés megállapította – a befektetések hozama kiegyenlítette. A tartalékvagyon eléri a 37 milliárd forintot, amelynek befektetéséből közel 8 milliárd forintnyi nyereség származott. További mintegy 2,5 milliárd forint nyereséget hozott a konyhára, hogy a cég a profiltisztítás érdekében külön szervezetre – a Hungária Vagyonkezelőre – bízta az ingatlanvagyon kezelését és az alaptevékenységen kívüli feladatok ellátását. A HB a romló üzleti eredmények ellenére is megőrizte piacvezető helyét, a díjbevétel alapján a biztosítási piac 34,7 százalékát tudhatja a magáénak. A díjbevétel 73 százaléka a kötelező gépjárműfelelősség- és casco-biztosításokból származott.
- 08:07 Újabb mesterséges intelligencia szabadult el: most a Gemini tört fel több céget
- 08:00 Felesége halálakor lemondott az életről, most 90 évesen világ- és Európa-bajnokként tervezi a jövőt
- 07:45 Négy részletben érkezik a 20 ezer forintos dízeltámogatás, mutatjuk, kinek, mikor jár a pénz
- 07:20 Megállapodott Grönlandról az Egyesült Államok és Dánia
- 07:07 „Az elhízás korrigálható rizikófaktor” – mit tehetünk a szívünk védelméért?
- 06:58 „Jó döntés lett volna börtönbe vonulni, de valószínűleg legalább olyan jó külföldre menni, és Ukrajnának segíteni”
- 06:53 „A chemtrail-eknek is utánajár” Amerika egészségügyi minisztere
- 06:46 Vitézy Dávid új miniszteri biztost nevezett ki
- 06:10 Időjárás: nyárias meleget hoz a hétvége a hidegfront előtt
- 06:01 Csak teát ihat és kekszet ehet: ritka betegségben szenved egy 29 éves nő
- 03:46 Bolla Bendegúz könyörtelenül beverte a léc alá
- 22:40 Schäferék ellen állított fel rekordot Harry Kane
- 21:50 Dárdai góllal, gólpasszal keserítette el a Honvédot
- 21:35 Elfogták az élettársát, ő tovább árulta a kábítószert
- 07:00 Pusztulnak az idős bükkösök a Mecsekben
- 22:40 Schäferék ellen állított fel rekordot Harry Kane
- 14:50 Nyilvános lesz Deák Bill Gyula temetése
- 16:14 Ketten meghaltak egy balesetben Miskolcnál
- 06:01 Csak teát ihat és kekszet ehet: ritka betegségben szenved egy 29 éves nő
- 21:14 Nemzeti Sport: Varga Barnabás kihagyja a Nemzetek Ligája-meccseket
- 19:27 Rupert Grint új horrorja kész rémálom az újdonsült anyák és a mizofóniások számára
- 21:00 Krasznahorkai nem akar több filmet műveiből: Az én életemben biztos nem. Csak ha Tarr föltámad
- 17:36 Cápatámadás ölt meg egy úszót Ausztráliában
- 20:58 Fehér Renátó: Mikor gyújtjuk fel végre a könyvtárakat, Odüsszeusz?
- 15:03 Súlyos balesetet okozott egy biciklis, őt keresik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
