Belföld

Devecser városát lezárták

Devecser minden bevezető útját lezárta a rendőrség, csak a mentési munkálatokban részt vevő járművek és a buszok hajthatnak be a városba.

Jellemző kép, hogy a város lakói csoportokba verődve beszélgetnek az utcákon. Mindenütt fehér ruhás munkásokat látni, és minden utca minden kereszteződésében rendőrök és polgárőrök posztolnak.

A devecseri művelődési házban ülésezik a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság is, amelyen részt vesz Kontrát Károly belügyi államtitkár is. A bizottság meghallgatja Bakonyi Zoltánt, az ajkai timföldgyár vezérigazgatóját.

Horváth Ottó használtcikk-kereskedő, egy nagyobb csoportosulás “szóvivője” szerint “a fél város elment már Sümegre, Zalahalápra, Gógánfára és más településekre”. Reggel hangszórós autóból tájékoztatták a lakosságot, hogy Kolontár lakosságát kitelepítik, s esetleg erre kell készülniük a devecserieknek is. Az utcán beszélgető emberek szerint itt veszélyes lesz élni, mint fogalmaztak: ezt a “vörös szörnyűséget” soha nem lehet maradéktalanul eltüntetni. A 31 éves Horváth Ottó ennek ellenére azt mondja, ő marad a családjával Devecseren, nem költözik el.

Devecser utcáin több helyütt is figyelmeztető táblák jelzik: “a vörös iszap a bőrre kerülve égési sérüléseket okoz, azonnal le kell mosni”.

A devecseriek reménykednek, hogy nem jön már újabb áradat. Horváth Ottó látta a hétfői iszapömlést, amely “egyszerűen borzalmas volt”, mint mondta: a belvárostól 100-150 méternyire zúdult el a méteres iszapfolyam és vitt, sodort magával mindent: tyúkokat, kutyákat, disznókat, ajtókat, ablakokat és rengeteg hasábfát. Elmondása szerint unokatestvére menteni akarta az új házából az értékeit, s derékig megégett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik