Belföld

MSZP: el a kezekkel az OVB-től

A szocialisták felszólítják a kormányt, hogy tartsák tiszteletben a népszavazás intézményét.

Az Országos Választási Bizottság (OVB) jövő kedden veszi napirendre az MSZP népszavazási kezdeményezését a magán-nyugdíjpénztári kifizetések befagyasztása kapcsán. Szabadkai Tamás szocialista politikus (képünkön) kijelentette: remélik, hogy nem politikai nyomásgyakorlás útján keletkező döntés születik. Mint fogalmazott, az MSZP minden politikai és jogi eszközzel arra törekszik majd, hogy megvédje az állampolgárok jogait, míg a Fidesz már bebizonyította, mire képes, ha neki nem tetsző döntést hoznak alkotmányos szervek.

A szocialisták szerint a kormány a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos döntésével radikálisan befolyásolja az állampolgárok jövőjét, sőt, anélkül nyúl bele a szerződésekbe, hogy még csak meg sem kérdezte az érintetteket. A Fidesz parlamenti többsége a saját nyugdíjas éveikre spóroló fiatal és középkorú munkavállalóktól saját jövőjük kárára akarja finanszírozni mai politikájának költségeit – véli az MSZP.

Harangozó Tamás és Kunhalmi Ágnes elnökségi tagok, illetve Szabadkai Tamás, az MSZP alelnöke aláírásgyűjtő ívet nyújtott be hitelesítésre az OVB-hez, amelyben egyebek mellett arra szeretnének választ kapni: egyetértenek-e az emberek azzal, hogy a magán-nyugdíjpénztári kifizetéseket az állam semmilyen módon, még átmenetileg sem vonhatja el, a tagdíjat törvény sem módosíthatja nyugdíjjárulékra, és kizárólag az általuk kiválasztott magánnyugdíjpénztár kezelheti.

A beadványozók azt kérték az OVB-től, hogy hozzászólási lehetőséget biztosítsanak nekik a keddi nyilvános ülésen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik