Belföld

Megdöbbent a MAL Zrt. ügyvédje

Egy pénteken hatályba lépett kormányhatározat a vörösiszap-katasztrófa ügyében a MAL Zrt.-t károkozóként nevezi meg.

Megdöbbentő, hogy a kormány határozza meg a károkozó kilétét bármilyen ügyben – mondta Ruttner György, a MAL Zrt. jogi képviselője a kormányhatározatról. Az ügyvéd szerint ettől függetlenül a kormányhatározat nem jogszabály, vagyis a benne foglaltak a kormány tagjainak szóló útmutatások, például a munkamegosztásra, így a benne foglaltak nem a kívülállók által kötelezően betartandó normák. Az ügyvéd szerint a határozatot még részletesen meg kell ismernie, hogy végső véleményt nyilvánítson.

Ruttner György szerint problémákat vethet fel, hogy a kormány foglal állást a felelősség kérdésében, mert ezekben a kérdésekben döntést az igazságügyi szerveknek, a bíróságnak kell hozniuk. Mint mondta, választópolgárként tiszteli a Magyar Köztársaság kormányát, de szerinte jogállamban ilyen kérdésekről nem a kormányok határoznak.

Hozzátette, hogy a felelősség tisztázására készülő szakvélemények egyike sem végleges, előzetes szakértői vélemények vannak, amelyek alapján az altalaj törése okozta a katasztrófát. A talajtörés lehetőségét erősítette fel a kötelezően felépített résfal, illetve az ebben az évben leesett nagy mennyiségű csapadék.

Az eljárásokban egyébként peren kívüli megegyezésekre törekszik a MAL, az állami szervekkel is. Várják a végleges szakvéleményeket, amelyek alapján végleges állásfoglalást lehet kialakítani az okokról, azok alapján pedig a felelősségről – tette hozzá az ügyvéd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik