Belföld

Elfeledkezett a kormány 800 ezer emberről

Érdekvédelmi vezetőjük a lépést megdöbbentőnek, igazságtalannak tartja.

A rokkantnyugdíjasokra nem vonatkozik a januártól érvényes nyugdíjemelés – tudta meg az MR1-Kossuth Rádió. Az Országos Fogyatékosügyi Tanács társelnöke azt mondta, érthetetlen, miért nem jár az emelés azoknak, akik nem, vagy csak nehezen tudják kiegészíteni jövedelmüket, hiszen a 90 százalékuk nem jut munkához, még ha korlátozott mértékben munkaképes volna is.

Bár többen vádolják az efféle járulékra jogosultakat, hogy akár 200 ezer forintnyi ellátást is kaphatnak, az átlag rokkantnyugdíj ennek a negyede, 55 ezer forint – tette hozzá Hegedűs Lajos. A rokkantsági nyugdíjnak a természetéből eredően is kevesebbnek kell lenni az öregségi nyugdíjnál, hiszen jellemzően rövidebb szolgálati idő kapcsolódik hozzá, márpedig ez a nyugdíj-megállapítás egyik alapja – mondta.

Magyarországon mintegy hárommillió nyugdíjas van, közülük minden negyedik rokkant. Korábban többen szorgalmazták, hogy csökkenteni kellene a rokkantnyugdíjasok számát, el is kezdődött a felülvizsgálat, és az elmúlt két évben több ezer rokkantnyugdíjastól vették el a jogosultságot. A Fogyatékosügyi Tanács társelnöke azonban nem érti, hogy a betegeket miért veszik egy kalap alá a csalókkal, amikor egységesen nem emelik a rokkantnyugdíjukat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik