Nyolc év után először van megegyezés a kormányzat és az egyházi szakértők között a zárszámadási törvényt illetően – mondta Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházügyi, civilügyi és nemzetiségi államtitkára. Ez azt jelenti, hogy 757 millió forintot kapnak az egyházak a 2009-re vonatkozó egyházi közoktatási kiegészítő normatíva korrekciójaként, és több mint egymilliárd forint a szociális kiegészítő támogatás. Ezeknek a juttatásoknak a kiszámítási módjában volt nézeteltérés az állam és az egyházak között az elmúlt években, és ez a konfliktus szűnt most meg – magyarázta az államtitkár.
Szászfalvi László rámutatott arra: az előző kormányok alatt törvénytelenül visszatartott, 4 milliárd forintot kitevő egyházi közoktatási kiegészítő támogatás egy részét, 1 milliárd forintot az állam még az idén kifizeti az egyházaknak. A fennmaradó 3 milliárd forint kifizetésére a kormány az egyházakkal kötendő megállapodásban vállal majd garanciát. A következő mintegy 2,5 évben az összeg rendezésére van reális lehetőség – mondta.
Szászfalvi László kifejtette: a jövő évi költségvetés hozzávetőleg 4 milliárd forinttal többet juttatna az egyházaknak, mint az idei. Több mint 2 milliárd forinttal nő majd a tervek szerint a személyi jövedelemadó (szja) egyszázalékos felajánlásainak állami kiegészítése. 2011-ben egyébként még az úgynevezett 1+1-es rendszer lesz életben, tehát az állam még egyszer ugyanannyit tesz hozzá a hívek felajánlásához.
Mint mondta, az adójogszabályok gyökeres változáson mennek keresztül jövőre, ezért a tapasztalatok levonása után, 2012-re tervezik az szja-felajánlások állami kiegészítésének megváltoztatását. Stabil, kiszámítható, hosszú távú megoldásra van e tekintetben is szükség – hangsúlyozta, hozzátéve: ehhez az is hozzátartozik, hogy “minél kevesebb pénz menjen azon úgynevezett egyházaknak, amelyekről mindenki egyértelműen és világosan látja, hogy nem hitéleti tevékenység céljából jöttek létre”.