Belföld

A jogászok szerint a Fidesz árt magának és a jogállamnak

Az új alaptörvénybe bekerülne, hogy jegybanknak támogatnia kell a kormány politikáját.

Az Alkotmánybíróság hatásköreinek megnyirbálása, és az, hogy kimondják egy jogszabályról, hogy alkotmányellenes és mégis alkalmazni kell, ez gyakorlatilag a nyílt önkényuralommal egyenértékű – mondta Szikinger István a Klubrádióban.

Az alkotmányjogász szerint jogállamiságról Magyarországon már régen nem beszélhetünk. Mint mondta, ha a kormány azzal érvel, hogy a jog gátolja feladatai ellátásában, akkor ez “gyakorlatilag a jogállam felszámolása”, melynek a következő foka az önkény.

Az azt követő lépcsőfok a jog visszaállítása lesz – magyarázta az alkotmányjogász, aki szerint jogbizonytalanságban nem lehet kormányozni egy országot, ezt hamarosan fel fogja ismerni a kormány – tette hozzá Szikinger.

Zlinszky János volt alkotmánybíró az Inforádiónak azt mondta, önellentmondás kerül a jogrendszerbe, ha a kormány mégis átvisz egy, korábban az Ab által alkotmányellenesnek minősített törvényt, azután, hogy a kérdés vizsgálatának lehetőségét elvette a testülettől.

Szerinte komoly kockázatot vállal a kabinet, ha valamely praktikus szempont miatt bizonyos kérdésköröket kivon az alkotmányos ellenőrzés alól, hogy egy darabig “elkormányozhasson”. Zlinszky János szerint ezt nem lenne szabad végrehajtani.

Mint mondta: ha egy törvény alkotmányellenes, akkor az efféle változtatások ellenére is az marad. Nem éri meg politikai sikert elérni annak árán, hogy egy kormányra rá lehessen mondani: alkotmányellenesen kormányoz – jegyezte meg a volt alkotmánybíró.

A tervek szerint egyébként az új alkotmányban lesz egy fejezet, amely a közpénzekkel foglalkozik, középpontban a költségvetéssel. A most hatályos alaptörvényből ide kerülnének az Állami Számvevőszékről és a Magyar Nemzeti Bankról szóló részek is – írja az Index.

Az új alkotmány előírná egyebek mellett a Magyar Nemzeti Bankról szóló részben, hogy jegybanknak a monetáris politika eszközeivel támogatnia kell majd a kormány gazdaságpolitikáját.

AJÁNLOTT LINK:

Elkezdődött a jogállam felszámolása (Klubrádió)
Zlinszky János: Ma már nem lehet tetszés szerint átírni az Alkotmányt (InfoRádió)
Közpénzekkel is foglalkozna az alkotmány (Index)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik