Belföld

Hatalmas gépjármű ellenőrzési akció a fővárosban.

Összesen 137.770 autó rendszámát ellenőrizték a közlekedésbiztonsági és lopott autókat felderítő akcióban szombaton a fővárosban.

Többek között kiszűrtek egy lopott, négy bűncselekményhez használt, valamint 38 forgalomból kivont, de közlekedő és 59 lejárt műszaki vizsgával rendelkező autót – mondta el az akció után Vezda László, a Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület (NAKE) elnöke az MTI-nek.

A rendőrség, vám- és pénzügyőrség, a polgárőrség és a NAKE tagjai vettek részt az ellenőrzésben, amelynek egyik célja a körözött gépjárművek felderítése volt, emellett ki akarták szűrni a lejárt műszaki vizsgával közlekedő vagy forgalomból kivont járműveket.

Vezda László elmondta: a kamerás rendszerek összesen 137.770 rendszámot ellenőriztek.

Az autóvadászok és polgárőrök megtaláltak egy ötmillió forint értékű lopott autót, valamint rátaláltak négy, bűncselekmény elkövetéséhez használt luxuskocsira, ezek közül hármat bűncselekményt elkövető személyek vezettek. Elfogtak továbbá egy körözött személyt is, aki a saját gépkocsijában ült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik