Belföld

Normalizálódik a helyzet Devecseren

Már az utcákat mossák és újraindul a tanítás is.

Hétfőn újraindul a devecseri iskolában a tanítás, ezért a munkagépek nem járhatnak el az épület előtti útszakaszon. Emiatt estig teljesen ki kell takarítani és le kell mosni a kisváros utcáit.

Közlekedésbiztonsági okokból továbbra is zárva marad Devecser és Kolontár az átmenő forgalom elől, a katasztrófa sújtotta településekre csak a helyi lakosok és a kármentésben dolgozók mehetnek be. Devecserben és az oda vezető utaknál több ponton géppisztolyos rendőrök ellenőrzik a járműveket, míg a települést Ajka irányában elhagyó járművekről katonák mossák le a vörösiszapos sarat.

Benkovics Zoltán dandártábornok, az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ helyszíni parancsnoka elmondta, Devecserben 232 ember dolgozott szombaton a kármentesítés utómunkálatain. A katasztrófavédelem 47 szakembere, a honvédség és a rendőrség 147 tagja, valamint 38 önkéntes tevékenykedett, és 210 technikai eszköz állt rendelkezésre.

A gépek többsége a Devecser belvárosát elkerülő földút, illetve az október 4-én megsérült zagytározó közelében lévő törmelékszállító út kialakításán dolgozik. A vörösiszappal szennyezett földet már csak a kastélykert és a vasútállomás környékén lévő területről kell elszállítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik