Belföld

A gázár és a nők kedvezményes nyugdíja napirenden.

A gázárról és a nők 40 év munka utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségéről is tárgyal vasárnapi ülésén a kormány - mondta el a miniszterelnök a Hír Televíziónak az egyeztetés előtt.

Orbán Viktor szerint lehet, hogy csak ebben az évben tudják befagyasztva tartani az energiaárat, jövőre már nem – olvasható a hírcsatorna internetes oldalán.

A kormány dönthet arról is, hogy mikortól és milyen ütemezésben vonulhatnak nyugdíjba a nők 40 év munka után.

Az előzetes számítások szerint a Fidesz választási ígéretének beváltása 40 milliárd forintnyi többletkiadást jelenthet a költségvetésnek. A fedezetet a nyugdíjjárulék emelésével teremtenék elő, amelyről hétfőn már szavazhat is az Országgyűlés. A számvevőszéki és költségvetési bizottság előterjesztése szerint 9,5-ről 10 százalékra emelkedne a munkavállalók által fizetett közteher. Az MSZP, a Jobbik és az LMP elutasítja a járulékemelést.

A kormányfő a 98 százalékos különadóról a tévécsatornának azt mondta: az rendben van – olvasható a honlapon.

A Hír Televízió KDNP-s körökből úgy tudja: a Fidesz nem fogja támogatni, hogy 2 millió forintról 3,5 millióra emeljék a közalkalmazottak végkielégítésének felső határát, vagyis, hogy csak az e fölötti összeg után kelljen a 98 százalékos különadót megfizetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik