Nem engedélyezi a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, hogy a devecseriek péntektől félpályás útlezárást tartsanak a 8-as főúton. A rendőrség közleményében azt írja: az egész megye területére elrendelt, érvényben lévő veszélyhelyzet miatt, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény alapján elutasítják a kérelmet.
A demonstráció szervezői állítják, az Ajkai Rendőrkapitányság engedélyezte a demonstrációi megtartását: Csenki Géza azt mondta, 30 napra szóló engedélyt kaptak, melynek értelmében péntek reggel 8 órától egészen december 17-ig, a nap bármely szakában lezárhatnák a 8-as főút Budapest felé vezető szakaszát a Devecser táblától.
A megmozdulást azért szervezték, mert szeretnék, ha az állam nem csak kárenyhítést, hanem alanyi jogon járó teljes kártalanítást biztosítana nekik, valamint egyértelmű tájékoztatást akarnak kapni a vörösiszap egészségügyi hatásairól.