Belföld

Árvíz: 2 milliárddal segítenének a fuvarozók

Megalakították a Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórumot: vállalják, hogy itthon tankolják meg járműveiket.

További 2 milliárd forinttal növelhető az árvízkárosultak megsegítésére fordítható összeg a fuvarozók felajánlása, illetve a fuvarozók és a kormány megállapodása jóvoltából – jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfőn a fuvarozókkal együtt tartott sajtótájékoztatón Budapesten.

A magyarországi fuvarozók egyharmadát képviselő szállítók a Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórumot megalakítva vállalták, hogy 2010 második félévében Magyarországon tankolják meg járműveiket azokban az esetekben is, amikor költséghatékonysági okokból inkább a határon túl tennék ezt – ismertette a miniszter.

Matolcsy György elmondta: ezáltal további 2 milliárd forinttal megnő az árvízkárosultakat megsegítő alap. Összesen 20 millió liter gázolaj magyarországi tankolásáról van szó, amelynek adórésze bekerül az államháztartásba és elkülönítik a célra. Amennyiben ez megvalósul, a kormány bevezeti a kereskedelmi gázolaj szintet Magyarországon, ami 8 forint jövedéki adó visszatérítést jelent majd 2011. január 1-től a fuvarozó cégeknek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik