Belföld

Előlegként megigénylik a jövő évi agrártámogatások 80 százalékát

A vidékfejlesztési miniszter szerint fontos célkitűzés az, hogy a magyar termelőket segítse, a magyar fogyasztók érdekében járjon el.

A jövő évi agrártámogatások 80 százalékát – mintegy 200 milliárd forintot – előlegként, még ebben az évben megigénylik az Európai Uniótól a vihar okozta belvíz-, illetve árvízkárokra – emelte ki a kormánynak a magyar termelőket segítő intézkedései közül Fazekas Sándor csütörtökön Kaposváron.

A vidékfejlesztési miniszter – Magyarország egyetlen cukorgyárának udvarán tartott sajtótájékoztatóján – közölte: a tárca számára fontos célkitűzés az, hogy a magyar termelőket segítse, a magyar fogyasztók érdekében járjon el.

“Somogy megye és Kaposvár azért is fontos a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság számára, mert itt igazán kiváló termelési hagyományok vannak, és ehhez olyan feldolgozó iparok társulnak, amelyek a magyar élelmiszereket magas feldolgozottsági szintre hozzák, ismertek országosan és határainkon túl is” – fogalmazott.

A cukorgyár jelentőségéről szólva a miniszter úgy fogalmazott: “nagyon fontos érték az ország számára, hiszen a cukoripar jelene és jövője is ezen a cégen múlik”. Az pedig, hogy bioenergiát hasznosítanak, külön öröm számára – tette hozzá, azt ígérve: minden segítséget megadnak ahhoz, hogy ez az iparág, és maga a gyár is eredményes legyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik