Eztán a Euronet-Bank 24 Rt. ATM-jeit is igénybe vehetik az OTP bankkártyával rendelkező ügyfelei, összesen mintegy 600 ezren – állapodott meg a két a társaság. Ez egyelőre 66 automata használatát jelenti, mégpedig tranzakciónként 65 forintért, mely összeg – költségei ellenértékeként – a Euronetet illeti. Az ügyletet tehát az OTP „ingyen adja”. A Bankomat hálózatot az ezredfordulóig 400 ATM-re tervezi duzzasztani a Euronet. A cég jelenleg Magyarországon és Lengyelországban tevékenykedik, egy éven belül viszont Csehországban, Romániában, Németországban és Nagy-Britanniában is meg kívánja vetni a lábát. Az ATM-k egyébként a Visa, a Plus, az American Express, valamint az Inter-Európa és a Postabank kártyáit fogadják el, a közeljövőben pedig a nemzetközi Europay kártyákra is sor kerül. Az OTP bankautomata-telepítési programján e megállapodás korántsem lassít – mondják -, sőt, csak éppen a helyszínt és az ütemezést ezután egyeztetik a Euronettel. Magyarországon jelenleg összesen 850 ATM működik – az OTP-nek 395 darab van -, az elkövetkező években ennek legalább duplájára lesz szükség.
- 11:00 Tompa Andrea: „Miért hagytátok?” – A szembenézés történeteiről
- 11:00 Szétfő a krumpli? Ez az egyszerű trükk segíthet
- 10:49 A német kancellár sorsa múlhat a mai választásokon
- 10:42 Bemelegítés közben elgázolta egy gyephenger az angol válogatott futballistát
- 10:25 Ismeretlen folyadékot itattak egy idős férfival, majd eltűnt a tízmilliókat érő aranya
- 10:24 Debreceni edzőpanasz: hiába szereztek öt gólt, ha csak kettőt adtak meg
- 09:47 Az eddigi legnagyobb dróntámadás érte Moszkvát a város polgármestere szerint
- 09:40 Kármán András: Végre láthatják, hallhatják az emberek, ami mindenkire tartozik
- 09:33 Molnár Áron: Bayer Zsolt évekkel a felszólítások után visszafizetette a 3 milliós támogatást, de rögtön kapott egy újat
- 09:06 Néha mindenképp megszívod, a kudarc erősebbé tehet, együtt könnyebb – 5 jótanács egy katonai admirálistól, ami megváltoztathatja az életünket
- 08:44 Újabb hajóra mért csapást az USA a karibi térségben
- 08:28 Megnyitott az ARC kiállítás, de a kivilágítás egyelőre nem működik
- 08:00 Nehéz szeretni a Comót, Baturinát annál könnyebb
- 07:59 Eladó Latabár Kálmán egykori pasaréti villája, ennyibe kerül
- 07:56 „Ha az AfD irányít, nem akarok itt élni” – szembe tud nézni Szász-Anhalt a választási eredménnyel?
- 21:50 Hintóval elszabadult lovak sodortak el a gyalogosokat
- 22:58 Történelem a szemünk láttára: még Messinek sem volt ilyen szezonrajtja a Barcában
- 20:47 Négymilliós büntetést szabtak ki egy nógrádi férfira, aki hevederrel verte a kutyáját
- 07:16 Négy településen is időközi választást tartanak vasárnap
- 09:40 Kármán András: Végre láthatják, hallhatják az emberek, ami mindenkire tartozik
- 06:46 Még egy nap nyár: vasárnap 30 fok is lehet, éjjel jön a hidegfront
- 06:56 Trumpnak az a legfontosabb a venezuelai olajban, hogy elszívhassa a riválisai elől
- 17:45 „Nem mindegy, hogy valaki életfogytiglanit vagy 5 évet kap” – Magyar Péter üzent Mészáros Lőrincnek és Szíjj Lászlónak
- 03:33 A Vidi képtelen idegenben pontot szerezni, Feczkóval beindult a Diósgyőr
- 22:15 Percekkel a beállása után lőtt pontot érő gólt a magyar csatár, Szalah triplával intézte el Sallaiékat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
