Szakértői vélemények szerint a magyar kormányzat a tavalyi privatizációs szerződésben túlságosan nagyvonalú volt, amikor önként és dalolva lemondott arról a még 1993-ban lefektetett jogról, hogy két év múlva, azaz 1998-ban felülvizsgálják a Matáv Rt. díjszabásait. Mint ismeretes, az eddigi gyakorlat olyan “price cap” módszert követett, amely a társaság díjszabásait nem a felmerülő költségekhez, hanem az ipari árindexhez igazította. A lapunknak nyilatkozó szakértők úgy vélik: kedvezőbb lenne, ha a vállalat költségeihez igazítanák a Matáv Rt. díjait. Miután azonban a kormány 2002-ig lemondott erről a lehetőségről, a díjak további indexálása azzal a veszéllyel jár, hogy az amúgy is magas hazai inflációt erősíti. Az is nyilvánvaló, hogy az infláció-arányos díjszabással a többségi tulajdonos MagyarCom extra nyereséghez jut.
- 07:05 Next Top Model Hungary: A zsűrit is megosztotta, hogy két versenyző nem volt hajlandó levetkőzni az aktfotózáshoz
- 07:04 Kétharmados elégedetlenséget, hárompárti parlamentet mért a Publicus
- 06:30 Egy Facebook-csoportban tudta meg, hogy pasija egyszerre 80 nővel csalta
- 06:25 A NAV kórházak ellen indított végrehajtási eljárást
- 06:21 Ma lejár a jelöltállítási határidő az önkormányzati választásra
- 06:15 Bűvöletben tartják a természetfotóst a Balaton szépségei
- 06:11 Zivatarokra figyelmeztetnek négy vármegyében
- 05:51 Évtizedes tapasztalatra cáfol rá a Tisza Párt – mit mutatnak a széttartó kutatások?
- 05:40 Sci-fibe illő robotjárművet mutatott be a DARPA
- 05:26 Tavaszi munkák a kertben – svédasztal kullancsoknak
- 05:06 27 méter magas az ország legnagyobb tulipánfája
- 03:46 Balogh Botondot 14 perc után kiszórta a játékvezető, de így is bajnok lett
- 00:00 Igaz - hamis?
- 23:36 Lando Norris pályafutása első futamgyőzelmét szerezte Miamiban
- 22:33 Meghalt az argentin futball legendás edzője, Luis César Menotti
- 23:36 Lando Norris pályafutása első futamgyőzelmét szerezte Miamiban
- 18:21 Esélyt sem adtak a dánok, hogy a Fradi kézisei négyes döntőbe jussanak a BL-ben
- 05:51 Évtizedes tapasztalatra cáfol rá a Tisza Párt – mit mutatnak a széttartó kutatások?
- 17:32 Több százan tüntettek Anna Netrebko németországi koncertje ellen
- 21:57 A nap legfontosabb hírei – 2024. május 5.
- 16:52 Miért van ennyi medvetámadás Szlovákiában?
- 19:54 Randalírozókkal csapott össze a berni rendőrség, tizenegy sérült
- 17:49 „Olyan, mint a szex, görcsösen nem lehet csinálni, csak lazán, jókedvűen” – súlyos vereséget szenvedett a Fradi női pólócsapata
- 16:04 A dekadens nyugatiakat is védené a Putyin katonáit támadó orosz neonáci parancsnok
- 19:57 „Astérix univerzuma képes harmonikusan fejlődni, de az is lehet, hogy pofára fog esni”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!