Belföld

Fidesz: hisztériakeltés van a 4-es metró körül

A párt állítólag nem támogatja a II. szakasz megépítését. Közleményük szerint fel van fújva az ügy, mégsem cáfolják a hírt.

Ismét politikai hisztériakeltés kezdődött a 4-es metró körül – így reagált közleményében Szűcs Somlyó Mária a Blikk csütörtöki cikkére, amelyben azt írták, hogy a kormány kiszállna a 4-es metróból.

A fővárosi Fidesz-frakció sajtófőnöke azt írta, hogy az illetékes szakminiszter és Tarlós István főpolgármester-jelölt is azt mondta, hogy be kell fejezni a budapesti metróépítést. Egyelőre azonban arról kellene beszélni, hogy az I. szakasz számláit miből fizeti majd ki a város, nem pedig a folytatásról. A metróépítés leállításáról semmiféle döntés vagy döntés-előkészítés nincs – fogalmaz Szűcs Somlyó Mária.

Kiszállna a kormány a 4-es metróból – ezt írta kormányközeli forrásokra hivatkozva a Blikk. A lap úgy tudja, hogy a már megkezdett építkezést befejezik, de a második szakaszra már nem adnának pénzt. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság tájékoztatása szerint a metróra fordított összegek a fővárosi és vidéki felszíni közlekedés elől veszik el az uniós és hazai forrásokat. A metró alternatívája a többi között az autóbuszok javítása, cseréje, a helyi és helyközi közlekedés összehangolása lehet – olvasható a lapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik