Belföld

Bajnai: vissza kell adni a munka becsületét!

Magyarország jövője azon fog múlni, hogy végre helyre tudjuk-e állítani a munka becsületét - jelentette ki a miniszterelnök a győri Széchenyi István Egyetemen tartott előadásában csütörtökön.

Bajnai Gordon – utalva arra, hogy a munkaképes lakosság 56-57 százaléka dolgozik – azt mondta: ez elképesztően alacsony arány.

A miniszterelnök a következő kormányok feladataként említette a munkahelyteremtés ösztönzését és a munka iránti bizalom helyreállítását.

Ez utóbbira “van esélyünk, ha van hitünk hozzá, hogy végigmenjünk azon az úton, amin most, a válság hatására, kicsit recsegve-ropogva, nyögvenyelősen, de a kényszer hatására jó irányban, elindultunk” – jelentette ki Bajnai Gordon.

Mint mondta, a válság miatt a legtöbb munkahely nem a kevésbé fejlett térségekben, hanem a legelőrébb járó, az európai gazdaság rendszerébe leginkább integrálódott vidékeken – így Közép- és Nyugat-Magyarországon – szűnt meg, de épp ezek a térségek lesznek azok, ahol a leginkább és a leggyorsabban beindul majd a fejlődés.

“Ennek már látszanak a nyilvánvaló jelei” – mondta, megemlítve, hogy fokozódik a nemzetközi érdeklődés Magyarország iránt, ennek pedig az az oka: értékelik, hogy lényegesen versenyképesebb lett az adórendszer, csökkent a bürokrácia, és jelentős pénzek kerültek az oktatásfejlesztésbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik