Belföld

Varga Mihály: mintegy hatvan “nem várt” tétel került elő

Körülbelül hatvan, a költségvetést terhelő tétel került elő "nem várt meglepetésként" az előző kormányzat időszakából a miniszterelnök tárcalátogatásai során.

Varga Mihály, a gazdasági tényfeltáró bizottság vezetője beszélt erről vasárnap a Hír TV Kontraszt című műsorában. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár reméli, hogy büntetőjogi következménye is lesz a tényfeltárásnak.

A politikus példaként említette, Bajnai Gordon még kormányfőként Washingtonban úgy tett “nemes gesztust”, ajánlotta fel, hogy további csapatokat küld Magyarország Afganisztánba, hogy az ígéret költségvetési tétele nem volt megtervezve, sőt a Honvédelmi Minisztérium vezetésével sem egyeztettek.

Emellett több minisztériumnál is olyan autóbeszerzések történtek, amelyek “rendkívül előnytelen” lízingszerződéseket tartalmaznak – mondta Varga Mihály, aki a további tételek között szólt az egyházi iskolák finanszírozásáról.

Az államtitkár közölte, bízik abban, hogy ha mindezt listázni tudják, jövő hét végére elkészülhet az általa vezetett bizottság írásos anyaga. Hozzátette, reméli, hogy büntetőjogi következménye is lesz a tényfeltárásnak.

(Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedden közölte az MTI-vel, hogy befejezte a gazdasági folyamatok értékelését a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság, de a miniszterelnök tárcalátogatás-sorozatán “számos gyanús ügy” került elő, amelyek elemzése még folyamatban van.)

A Hír TV vasárnap esti műsorának vendége volt Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes is, aki a közigazgatás átalakításával kapcsolatban egyebek mellett arról beszélt, hogy a 2011. január 1-jén létrejövő kormányhivatalok kettős irányítás alatt fognak működni.

Például egy kormányhivatal mezőgazdasággal foglalkozó főosztályának szakmai irányítása a Vidékfejlesztési Minisztérium feladata lesz, míg az általános igazgatási kérdésekben a kormányhivatal vezetője, így áttételesen a közigazgatási és igazságügyi miniszter alá tartozik majd – ismertette.

Hangsúlyozta, az úgynevezett kormányablak nem szüntet majd meg ügyfélszolgálati irodákat, a kormányhivatalok ügyfélszolgálatai ugyanis “pluszként” jönnek létre.

Navracsics Tibor kérdésre válaszolva kijelentette, az új kormányzati szerkezettel olcsóbb lett a minisztériumok működése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik