Belföld

Maradtak a több százezres juttatások

Ellenzékben még bírálták Bajnait a köztisztviselőknek járó cafeteria miatt.

Az Orbán-kormány minisztériumainak többsége átvette a Bajnai-kormány idején meghatározott béren kívüli juttatásokat, így a minisztériumokban dolgozók fizetésük mellett évi több százezres keresetkiegészítést is kapnak – írja az Origo.

A gazdasági válság időszakában meghatározott juttatások mértéke miatt az előző kormánynak többször magyarázkodnia kellett, kormányra kerülve a Fidesz mégis szinte valamennyi minisztériumban megtartotta az előző kormány idején osztott keresetkiegészítő juttatásokat.

A csúcstartó a gazdasági minisztérium, havi bruttó 73 ezer forintos kerettel. A legszerényebb keretet a honvédelmi minisztérium biztosítja dolgozóinak. Ott a köztisztviselők kategóriákba sorolása a végzettség, a közszolgálati jogviszony időtartama, illetve a betöltött munkakör alapján történik” a minisztérium válasza szerint. A Belügyminisztérium csökkentést ígér.

A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma – noha az Origo többször megkereste – eddig nem válaszolt arra, hogy a több terület – így az oktatási, szociális és munkaügyi, valamint egészségügyi tárca – összeolvadásával létrehozott intézménynél milyen juttatások járnak a tisztviselőknek.

Korábban Bajnai Gordon a minisztériumokban dolgozó köztiszviselőknek járó juttatásról azt mondta, hogy “ezektől az emberektől összességében rengeteg pénzt vettünk el, miközben keményebb munkát várunk el tőlük, hiszen válság van”.

A bírálatokra válaszolva az akkori kormányfő azt mondta, érti, hogy a közvélemény azt szeretné, hogy ingyen dolgozzanak, miközben nagyon okosak és becsületesek is, de ingyen nem fognak dolgozni.

Ajánlott link:

Megtartotta Bajnaiék több százezres juttatásait az Orbán-kormány (origo)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik