Belföld

Kedden temetik a hősi halottat

Kolozsvári György posztumusz hadnagyot Tatán, a Kocsi úti temetőben helyezik végső nyugalomra.

Kedden 14 órakor helyezik végső nyugalomra Kolozsvári György posztumusz hadnagyot Tatán, a Kocsi úti temetőben – közölte a honvédelmi tárca. A Magyar Honvédség hősi halottjától katonai tiszteletadás mellett vesznek végső búcsút. A temetésen a család kérésére csak korlátozott létszámban vehet részt a sajtó.

Kolozsvári György augusztus 23-án sebesült meg életveszélyesen, amikor a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportjának 8. váltásából haza indulók első konvoját orvtámadás érte. Ekkor vesztette életét Pappné Ábrahám Judit, posztumusz hadnagy, a Magyar Honvédség hősi halottja, két társuk pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

A közvetlen életveszélyben lévő zászlóst a Mazar-e Sharif-i német tábori kórházban látták el, majd miután az állapotát stabilizálták, Magyarországra hozták. A Honvédkórház intenzív osztályának orvosai a legkorszerűbb terápiás kezelésekkel és eszközökkel, huszonnégy órás folyamatos ügyeletben küzdöttek a kritikus állapotban lévő sérült életéért. A katona állapota mindezek ellenére is az utóbbi napokban rohamosan romlott. Életfunkcióit csak gépi támogatással tudták fenntartani, végül szeptember 7-én reggel életét vesztette.

A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a család kérésére, valamint tekintettel a kegyeleti körülményekre a temetés helyszínére csak az általuk külön értesített szerkesztőségek munkatársait engedik be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik