Gazdaság

Pálinka & palinca

Háborognak a pálinkafőzők, mert veszélybe került uniós védettségük.

Uniós csatlakozási tárgyalásai előrehaladtával Románia bejelentette – s ezt a minap Szanyi Tibor, az agrártárca politikai államtitkára is megerősítette -, hogy igényt tart a „palinca” elnevezés használatára. A „bejelentés hírére” a pálinkafőzőket tömörítő szakmai szervezetek máris hevesen tiltakoznak. Font Sándor országgyűlési képviselő, a Gyümölcspálinka-főzők Országos Egyesületének elnöke levélben kérte a miniszterelnököt, vonja vissza a magyar „beleegyezést”. A képviselő a múlt héten interpellált is a pálinka ügyben.


Pálinka & palinca 1

Medgyessy Péter kormányfő jártas a témában, mert korábban a Magyar Szeszipari Szövetség elnökeként személyesen, évekig lobbizott azért, hogy az ország megszerezhesse a „pálinka” név használatának kizárólagosságát. A speciális, Magyarországon honos technológiával főzött pálinka – valamint négy osztrák tartományban a barackpálinka – az unióban védett, exkluzív termékké vált. A védettséghez a jogszabályokban is érvényesíteni kellett a szeszes italok elnevezésében a különbséget. E szerint pálinka csak gyümölcs lepárlásával készülhet. Az aromából, alkohol hozzáadásával gyártott „rövidet” csak a „szeszesital” meghatározással illethetik.

A csatlakozási tárgyalások során bejelentett román igénnyel kapcsolatban Szanyi Tibor korábban elismerte, hogy a szláv jövevényszóval a Kárpát-medencében használatossá vált pálinka elnevezés és eljárás nem kizárólagosan magyar. A megjelölésben is marad némi különbség, mert Romániában „palinca” elnevezéssel illetik a gyümölcspárlatot. A tárgyalásoknak azonban még nincs vége. Brüsszelben arra várnak, hogy a román fél mutassa be azokat a jogszabályokat, amelyekkel saját jogrendjében már védi a palinca név használatát, ez ugyanis az uniós védetté nyilvánítás alapja.

A magyar pálinkafőzők visszautasítják a „beletörődő kormányzati hozzáállást”, azt találgatják, mivel szoríthatták sarokba az illetékeseket, hogy „odadobják” a pálinka nehezen megszerzett kizárólagosságát. (Bennfentesek Romániába áttelepülni akaró kormány közeli szakmai befektetők lobbizására gyanakodnak.) A pálinkafőzésben érintett négy szakmai érdekképviseleti testület a héten egyeztetett a közös fellépésről; a tagok egy része már tüntetést szorgalmaz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik