Belföld

BKV-ügy: újabb öt gyanúsítottat hallgattak ki

Újabb öt gyanúsítottat hallgatott ki szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság a BKV-ügyekkel összefüggésben.

Tafferner Éva az MTI-nek elmondta: a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként kihallgatottak egyike egy volt főosztályvezető, illetve két egykori igazgató, továbbá két másik beosztott. Valamennyiüket kommunikációs szerződésekkel összefüggésben hallgatták ki gyanúsítottként.

A szóvivő ismertette azt is, hogy a korábban meggyanúsított személyek közül hárommal szemben újabb gyanúsítást közöltek különböző vállalkozói szerződések miatt, amelyek 60 millió forintos vagyoni hátrányt jelentettek. Az MTI úgy tudja, ez az újabb gyanúsítás Mesterházy Ernőt, Antal Attilát és Zelenák Tibort érintette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik