Ed Koch 88 éves korában hunyt el pénteken – jelentette a BBC. A demokrata párti politikust az utóbbi hónapkban többször is kórházban kezelték.
Koch 1924-ben született New Yorkban egy Lengyelországból emigrált zsidó család gyerekeként. 1944-45-ben katonaként részt vett Franciaország felszabadításában. Az egyetem elvégzése után ügyvéd lett, majd 1969 és 1977 között a szövetségi Képviselőház demokrata párti tagja.
Koch 1978-ban lett polgármester, amikor New York csődközeli állapotban volt, és a bűnözés óriási gondot okozott a városlakóknak.
Három cikluson át szolgálta a várost. Igen aktív és népszerű maradt akkor is, miután visszavonult. Írt, jogászkodott, és tévéműsort is vezetett.
2010-ben a korrupcióellenes New York-i Felkelés elnevezésű politikai akcióbizottság megalapításával, Michael Bloomberg jelenlegi polgármester szövetségeseként visszatért a politikába.
Michael Bloomberg azt mondta róla, hogy a város egy ikonját vesztette el.