Gazdaság

Statisztikai szigor

Görögország az eurótagság érdekében még manipulálhatta a mutatóit, ám Brüsszel tanult az esetből.

Végérvényesen bebizonyosodott a múlt héten, hogy Görögország nem csupán az elmúlt években „kozmetikázta” gazdasági mutatóit, hanem már az eurózónához is hamis statisztikai adatok alapján csatlakozott. A belépéséhez alapul vett, 1997 és 1999 közötti államháztartási hiánya ugyanis szintén magasabb volt az előírt 3 százalékos szintnél. Bár az Európai Unió tagállamai még nem döntötték el, milyen retorziót alkalmazzanak Athénnal szemben, az már biztos, hogy a történteknek messzeható következményei lesznek.

Draskovics Tibor magyar pénzügyminiszter Brüsszelben újságíróknak nyilatkozva a múlt héten maga is biztosra vette, hogy az EU jobban a körmére néz mindazoknak az országoknak, amelyek ezután kívánják majd bevezetni az eurót. Egyelőre nem tudni pontosan, milyen változások lesznek a statisztikai adatok szolgáltatásának rendjében. A jelenlegi szabályok ugyanis – amelyek szerint az Eurostat csak a tagállamok statisztikai hivatala által rendelkezésére bocsátott adatokat hitelesíti – látványosan megbuknak akkor, ha egy tagállam (jelen esetben Görögország) nem valós számokat közöl.

Az Európai Bizottság ezért két területen is alapos okot lát a módosításra. Az egyik, hogy a jelenleginél szélesebb garanciákkal szavatolják az országos statisztikai hivatalok kormányoktól való függetlenségét. Egyes tagállamokban ez a függetlenség valós, ám nem mindenhol. Brüsszel másik, az uniós fővárosokban már nagyobb fejcsóválással fogadott elképzelése szerint az Eurostat a jövőben nem csak hozott anyagból dolgozna, hanem saját adatokat is produkálna a tagállamok államháztartásának hiányáról. Utóbbi javaslatnak meglehetősen mérsékelt támogatása van a tagországok körében.

Egyes pénzügyminiszterek – mint például az osztrák Karl-Heinz Grasser – szankciókkal sújtanák azokat az államokat, amelyekről kiderül, hogy szándékosan manipulálták statisztikai adataikat. Ám ezt Grasser is inkább a jövőben tartja elképzelhetőnek, nem pedig visszamenőlegesen alkalmazva Athénra. Joaquín Almunia gazdasági és pénzügyi biztos ennek ellenére jelezte, hogy az időközben megalakult új bizottságban szabálysértési eljárást kezdeményez Görögország ellen. Ez a hír nem zökkentette ki a nyugalmából Georgiosz Alogoszkufisz görög pénzügyminisztert, aki emlékeztetett rá, hogy a szabálysértési eljárás nem feltétlenül jogi lépés, hanem lehet adminisztratív is.

Görögország mindenesetre kész a maga módján vezekelni az előző kormány idején elkövetett „bűnökért”. Alogoszkufisz Brüsszelben közölte, hogy az 5,3 százalékos idei várható GDP-arányos deficitet egy év alatt 2,8 százalékra kívánja levinni. S ugyan Athénban jövőre nem rendeznek olimpiát, mégsem mindenki osztja az optimizmusát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik