Nagyvilág

Elhunyt a délszláv mészárlás fő felelőse

Srebrenica (srebrenica, bosznia, bosznia és hercegovina, )
Srebrenica (srebrenica, bosznia, bosznia és hercegovina, )

Egy belgrádi kórházban elhunyt Milan Gvero tábornok, az 1995-ös srebrenicai mészárlás fő felelőse.

Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok egykori helyettesét – akit a hágai Nemzetközi Törvényszék 2010-ben a második világháború utáni legvéresebb európai tömeggyilkosságban való részvétele miatt ötévi börtönre ítélt – 76 éves korában vasárnap érte a halál.

Gvero 2005-ben önként jelentkezett a hágai törvényszéknél. Nem sokkal a 2010-es ítélet kihirdetése után szabadlábra helyezték, mivel előtte több évet már a börtönben töltött. A vád képviselője azonban fellebbezett ez ellen, és 2012 novemberében újrakezdték az ellene korábban indított eljárást.

Gvero már 1991-ben felhívta magára a média figyelmét, amikor decemberben azzal kommentálta a horvátországi Dubrovnik elleni szerb támadást, hogy “egyetlen porszem sem hullott a városra”.

A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én foglalták el a muzulmánok által lakott kelet-boszniai Srebrenicát. Mintegy 8 ezer embert elhurcoltak, többségüket agyonlőtték és tömegsírokban földelték el. Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok ügyét jelenleg is tárgyalja a hágai törvényszék, a per várhatóan még évekig elhúzódhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik