Nagyvilág

FAZ: Sereghajtó lett Magyarország

recesszió (recesszió, )
recesszió (recesszió, )

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a magyar gazdasági pangásról ír.

A „Magyarország – éllovasból sereghajtó” című összeállítás szerzője, Michaela Seiser arról ír, hogy Magyarország a rendszerváltás idején még az első helyen állt Kelet-Európában, két évtizeddel később viszont már csak az utolsó a régió fejlett piacai között.

A gazdaság régóta vagy recesszióban, vagy tartós pangásban van, a harmadik éve kormányzó Fidesz–KDNP pedig a „csapongó gazdaságpolitikájával felidegesítette a befektetőket” – olvasható az összeállításban.

A szerző hozzáteszi: a kormány elutasítja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelét, pedig az országnak „valójában szüksége van a kormány politikájáról lesújtó bizonyítványt kiállító IMF segítségére”. Megjegyezte: „IMF ide vagy oda, az biztos, hogy a felzárkózás fékezett ütemben halad”, Magyarország így az uniós jóléti átlaghoz történő közeledést tekintve ott tart, mint 2005-ben.

Amint arról írtunk, a múlt héten jelentek meg a tavalyi GDP-adatok. Ezek szerint a magyar gazdaság az előre jelzettnél is nagyobb, 1,7 százalékos recesszióban zárta 2012-t, és az utolsó negyedévben hatalmas, 2,7 százalékos volt a gazdaság zuhanása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik